Goda Gertrud: Varga Miklós szobrászművész (Officina Musei 15. Miskolc, 2007)

1957-ben egy három éves, folyamatos munka vette kezdetét. Kecskemét patinás művésztelepén a feltételek adottak voltak a felújított központi műteremházban, s némiképp a család megélhetése is biztosítva volt. Itt ugyanúgy, mint ök, pályázat útján odakerült fiatal festők és gobelinművészek társaságába kerültek, s ez így rendben is lett volna, ha nem lett volna egyedül Varga Miklós, mint szobrász. A művésztelep lényege a szakmán belüli konzultáció folyamatossága. Bár ez így Kecskeméten csak részben adatott meg, mégis sokat köszönhet ezeknek az éveknek, kiváltképpen Kocsis Pál szőlőnemesítőnek, aki kitüntette barátságával. A tudós ember maga is szívesen időzött a müvésztelepiek társaságában, emlékezvén közöttük ifjúkori festői ambíciójára. Talán a kettőjük közötti atya-fiúi kapcsolatnak köszönhető a kifejező Kocsis Pál-portré megalkotása. A Kossuth-díjas tudós barátságos egyénisége, karakteres jelleme érződik az apró, lágy formákból épített plasztikán. A sikeres portré 1:1 méretben vörös márványba faragva többször is szerepelt kiállításokon. Ezt a művet azután 1997-ben ajándékként átadta a Kocsis Pál nevét viselő kecskeméti iskola számára, s a természet után mintázott agyagváltozatot pedig a szőlőnemesítő leszármazottainak juttatta. Közben, 1968-ban elkészül az arckép 5/4-es változata mészkőből, ami Kecskemét város szabadtéri panteonjában látható. (Ugyanezen parkba került elhelyezésre Buday Dezső portréja is.) A Kecskeméten megélt három év sokáig termékenyítőén hatott a müvészházaspárra. A katona-telepi kutatóintézet gondozott kertjével, virágzó gyümölcsöseiben tevékenykedő asszonyaival felfeltűnik még később is a gobelineken és a szobrokon. Ugyancsak sokáig visszatérő témája lesz Varga Miklósnak az a kislányfigura, amivel először itt foglalkozott. A kútszobrok az emberi test szépségének himnuszai. Az akt már önmagában is a tiszta forrásvíz, az éltető folyam allegóriájává lett az európai művészet fejlődése során. Varga Miklós bájos kislányaktjai a felszínen még éppen csak jelét mutató forrásvíz képzetét keltik. (A ciklus három darabja később köztéri alkotásként is elkészült: Kislány akt, 1959, alumínium. 170 cm, Budapest Üllői úti lakótelep; Korsós lány, 1963, alumínium, 200 cm, Miskolc Ady Művelődési Ház, Diósgyőr; Vízbelépő 1965, alumínium, 200 cm, Miskolc-Tapolca) A korra jellemző módon nem bronzból kerültek