Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)

III. A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS VÉGREHAJTÁSA

Sorsz. A gazda neve A parlag helye kiterjedése hold négyszögöl 224. 225. Örösi József Sairts Mária Hidegoldal Bárka 1000 500 Fő összeg 141 805 (Megjegyzés: 1. sz. birtokosa elszegényedés miatt nem művelteti. Adót fizeti. Uaz: 2. sz., 3., 4. sz., 82. sz. tulajdonosa elhalt, adót nem fizetik tőle, legelőnek nem alkalmas, egyedül szőlőtermelés alá való. 108. sz. veteményes). E kimutatásoknak kettős hasznuk volt, éspedig részint kitűnik az, hogy voltak olyan szőlőterületek, melyek „hitvány" voltuk miatt jelentéktelen haszonnal kecsegtették a birtokost, továbbá alkalmatlanokká váltak a tényleges termelésre. Részint pedig amiként erre az előzőekben már utaltunk, a személyek felsorolásából a birtokos társadalom erős tagoltságára is fény derül. Voltak olyan elszegényedett szőlőbirtokosok, akiknek éppen ezért pusztult el a szőlőjük. Nincs azonban magyarázatunk arra, hogy miért kerültek a listára az egyházak tulajdonából a felsorolt parcellák. Vagyis miért parlagosodtak el ezek a testületi (köz)vagyon részei? Külön szembeszökő Szirmay gróf 25 holdas területe. Ma úgy ítéljük meg, hogy így szándékozott csökkenteni a város vezetése az adóztatható termőalapot. Annak lehetünk tanúi, hogy tovább működött az a hagyományos reflex, melyet a feudális kori adóztatási gyakorlat hívott életre, vagyis a városra egy tömegben kivetett adózási gyakorlat. Ekkor már napirenden volt a dézsmamegváltás kérdése is, miért is célszerűnek ítélhették, ha e területeket kiveszik, mai kifejezéssel leírják a megváltással terhelhető terület summájából. A névsor alapján felvetődik a szőlőtulajdonosok társadalmi státuszának kérdése is. Kik lehettek ők? Annyi azonnal kitűnik, hogy az egyszerű városlakótól a szomszéd település birtokos gróf Szirmay-ig, a helyi egyházakig, mint testületi tulajdonosokig széles a skála. Vagyis nagyon tarka a kép. Azt ismerjük, hogy a „gazda" jelöléssel, mellyel az egyes dikális összeírás alkalmával éltek, összemosták az egyes rétegek közötti határt a szőlőtulajdonosok között. Vagyis gyűjtőfogalomként működött a „gazda" terminológia. Szerepeltették a tényleges parasztgazdát, ugyanakkor megtalálhatjuk a kereskedőket és az iparosokat, kézműveseket, minden városlakót, sőt az extraneusokat is, mindenkit, akiknek saját jogon szőlőjük volt a promontóriumon. Szinte nem akadt a 18. század végétől olyan kézműves ember, aki ne ragaszkodott volna a szőlőtermelésből nyerhető haszonhoz. b) A szőlödézsma Tény, hogy Tokaj a dézsmamegváltás során kiemelkedett Hegyalja települései közül. Ez a „lépés" talán nem is a város, hanem a földesúri igényt tükrözi. Legalábbis a Kamara kassai főhatósága kezdeményezéséről vannak adataink. Hegyalja többi települését egy 1865-ben kelt, a tállyai főbíró levele hivatott összehívni, hogy összehangolják a régió kezdeményezését. „T. Városi Elöljáróság! A hegyaljai öszves lakosságot egyaránt érdeklő igen fontos bor dézsma ügy iránt, hogy a hongyüléshez az öszves hegyalja nevében s érdekében kérvényezés nyújtathassék be, - Tállya városa képviselő testülete, elfogadva azon indítványt, miszerint az öszves hegyaljai városok a Községek Elöljáró kerestetnének a kéretetncnek föl a végett, hogy: fent irt tárgybani értekezlet s a hongyüléshez beadandó kérvény együttes és közös elkészitése tekintetéből folyó Január hó 17 napján délelőtt 9 órakor küldötteik s meghatalmazottaik által