Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)

III. A JOBBÁGYFELSZABADÍTÁS VÉGREHAJTÁSA

Hegyalja településeinek gazdasági tevékenységében az ismert okok folytán a szőlőtermelésnek volt döntő szerepe. A termelés éves folyamatában pedig, ismét érthető okok folytán a szüretnek jutott kitüntetett szerep. Ehhez csatlakozott a dézsmás szőlők (dézsma adó szőlő) után kiadni köteles földesúri (kilenced) és egyházi tizedek (amikor gyakorlat közben e két részt összevonták és kialakult a nona (ötödrész dézsma). A dézsmaadás fokozott ellenőrzést, felügyeletet igényelt a földesúr, de a paraszt részéről is. A kamara részéről pontos adminisztráció követte a dézsmáltatás eseményét. Idecsatlakozott az a gyakorlat, hogy ugyanis a szőlőből a dézsmát nem „szemül", hanem részfeldolgozottsági állapotában, mustként kellett kiadni. A dézsmáltatás térbeli szerkezetben is szervezettséget igényelt, vagyis a szőlőkben (a promontóriumon) folyt a szüretelés, továbbá a lényerés, a városon lévő pincékbe való szállítás közben a must útjába tették a dézsmahelyeket. Ekörül számos teendő akadt. így pl. a „törkölylátók", illetve a „kádszúrók" tiszte, mindkettőben benne foglaltatik a funkciója is. Mindkét tiszt azt ellenőrizte megfelelő eljárás keretében, hogy a szőlőhegyen termett szőlő részfeldolgozása során vajon mennyire zúzták össze az élő szemeket s nyerték ki a mustot. Vajon nem követtek-e el csalárdságot azzal, hogy a mustot benne hagyták a törkölyben. Itt csúcsosodott ki a földesuraságok (pontosabban a nagybirtok, esetleg, mint Tokaj esetében, a Királyi Kamara) ellenőrző ténykedése. Ehhez megfelelő apparátus kellett. Ezért alapos szervezettséget honosítottak meg a szüret gyakorlatában illetve a dézsmáltatás során. A dézsmaszedés körül szerepet vállalók megfelelő bért is kaptak. Ezért rendszeres volt az effajta tiszt betöltése iránti igény. A Tokaji 1610-es törvénykönyv szövege már részletesen ír a dézsmálásról: „Mikor a dézsmaadó szőlőt megszedik, az szőlőt meg kell nyomni és ugy hozza haza mind az torkolt s mind az mustot, az szőlő alatt hordókban töltvén és nem szabad házához vinni senkinek sem mustját, sem törkölyét, hanem a dézmaház előtt meg kell állni, az szekeres kádnak az oldalát hetedik abroncs felett megfúrják és az ki mustot az hites szolgái róla lecsapolnak, hordóban töltik és az dézmások viselik gondját."

17 A dézsmálás körül segítkezők voltak a törkölylátók és kádszúrók. Úgy ítélhetjük meg, hogy a dézsmakötelezettség harmadfél évszázadig semmit sem változott. Azonban a név szerint is említett uradalmi prefektus e téren is szigorítást vezetett be. A Mária Terézia-féle urbárium munkálatait előkészítő invesztigáció alkalmával (1772) Györe János főbíró e tárgyban így vallott: „...világosan tudja s nem mást mint Decimát nevez, s úgy is volt Emberek emlékezetin felül a praxis... mégis a T(ekintetes) Dominium most már a Bort hetedén Dézmálja, s nem csak azzal agravallya a Tokaji Lakosokat s Contribuens népet, de már ami soha sem volt s nem hallatott még az Aszszu szőllőt is s mostmár Dézma alá vette és Hetedén szemül Dézmállya."

18 A gazdasági év végét a szüret jelentette, az évi munka gyümölcsét a szüretelés hozta meg. A földesuraság számára azért a dézsmáltatás központi kérdés volt. A szőlőhegyeken termett és leszedett szőlőt (és mustot) terhes szekereken szállították a városban lévő borházakhoz, hogy a hordós borok végül a pincébe kerüljenek. Szüret alkalmával a városban 3 dézsmaszéket, éspedig felső-, középső- és alsódézsmaszéket „állítottak". Ezeken az uraság alkalmazottai vagy alkalmi munkásai látták el a dézsmaszedés kötelességét. Forrásaink tanúsága szerint azonban a magisztrátusnak „ősi joga" volt a dézsmaszékek munkájában való részvétel, mintegy ellenőrzése az ott folyó munkának. Az uradalom tisztjei az 1800-as évek elején megfosztották e 17 Németh Gábor i. m. 92. 18 ZML. (Zemplén Megyei Levéltár), Tokaj város iratai. Invesztigatio, 1772.