Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)

I. BEVEZETÉS

Tokaj Állami Uradalmi Hivatal 1866-ban rendszeresített levélzárója, a viasz helyett A gazdasági fejlődés nem állott meg: közút épült, megépült a vasút, a dézsmás szőlőt megváltották, megtörtént a Tisza szabályozása, az árvízmentesítés, korszerűsödött a hitelélet. A város igyekezett teljesíteni, illetve ellátni funkcióit: az iskolák, a szociális gondoskodás területén. Az önkényuralom iskolai politikájának foglalata:

30 „Igaz, az új iskolarendszer egységes oktatást teremtett az alapfoktól az egyetemig, s 6-12 éves korig tankötelezettséget rendelt el. Bevezette az egy századon át fennmaradt nyolcosztályos gimnáziumot, az egyetemi tanulmányra képesítő érettségi vizsgával. A népiskolákban az anyanyelvi oktatást szorgalmazta (amivel elsősorban a nemzetiségeknek kedvezett). Középfokú oktatástól kezdve azonban leplezetlen a németesítés szándéka, tehát az, hogy az ország műveltebb lakossága egy német nyelvű állam értő alattvalója legyen. A középiskola első éveiben kötelező a német nyelvtanulás, a felsőbb osztályokban néhány tantárgyat is németül oktatnak. Ezért csak olyan tanárok alkalmazhatók, akik legalább egy tárgyat képesek németül tanítani." Ebben az éppen formálódó közéletben Tokaj ráébredvén a lehetőséget szülő (kínáló) viszonylatokra, igyekezett kiépíteni, s gyarapítani központi szerepkörét. Talán nem túlzás, ha itt megemlítem, hogy a város vezetése személyes kudarcként élte meg azt a veszteséget, amelyet bizonyos intézményei (piarista algimnázium, kapucinus rendház) megszüntetése okozott a 18. század végén. Az 1850-60-as években annak lehetünk tanúi, hogy Tokaj rendkívül ambiciózus módon igyekezett magához kötni, magához vonzani számos, a régióra kiterjedő hivatalt (mint a szolgabíróság, járásbíróság), s eközben ha szükség követelte a középkorias sírást-rívást, siránkozást sem szégyellte, de ha kellett az aszú-diplomáciával is operált.

31 A város vezetése ráébred arra, hogy a rivális települések csonkultak, mégpedig elveszítették patrónusaikat (a vármegyei urak személyében). Ugyanakkor azt kell írnunk, hogy itt nem érvényes a történetírás által agyonszajkózott passzív resistencia. Egyébként is ezzel csak a középbirtokos nemesség élhetett. Tokajban nem élt olyan mértékű Kossuth-kultusz sem, amit e vonatkozásban sugallnak. Erről tanúskodik az is, hogy a kultusz felemelkedő ágában sem emeltek a nagy hazafinak szobrot, még csak egy jelentéktelen emléktáblácska sincs. 32 30 Somogyi Éva i. m. 65. 31 Karossá Endre újhelyi törvényszéki ügyvéd leveléből, melyet Tokaj város polgármesteréhez írt. „Tekintetes Polgármester Úr! Azon egy hordó asszú bort, melyet a legközelebbi alkalommal nekem Tokaj város nevében küldeni méltóztatott - a legszívesb meghatottsággal vettem! Kérem tek(intetes) polgármester urat adja át Tokaj város érdemes jobbjainak - irántuk viseltető tiszteletemet, s biztosítsa a Város közönségét, hogy a rám bízott jogügyletekben a lehető legnagyobb buzgalom-, erélyesség- és odaadással járok el. A tagosítási pörnek első tárgyalására nagyon vártam polgármester urat avagy valamelyik küldöttjét, - annyival inkább pedig mivel tek. Szabó Károly főjegyző úr igérte, hogy akkorára több általam kívánt okmányokat megszolgáltatand nekem..." 32 Ádámfy József. A világ Kossuth-szobrai. Bp. 1982.