Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom (Officina Musei 13. Miskolc, 2003)

I. BEVEZETÉS

csapatainkra kilőtt golyók és gránátok nyomait viseli magán, aztán ajtó és ablak nélküli házakat látni, melyeket a városba bevonuló saját embereink vertek szét és fosztottak ki. Mesélik, hogy június 16-án (= június 28.), amikor a IV. hadtest előőrsei, a doni kozákok két oszlopa, Kuznyecov atamán altábornagy vezetésével elérték a várost, először a fogadásukra küldött polgárokkal találkoztak, akik azt állították, hogy a városban nincs ellenség. Az utcákban széthúzódó kozákokra azonban a Tisza túlsó oldaláról ágyútüzet nyitottak a magyarok, a házakból pedig - mint a későbbiekben kiderült, az ajtókat, ablakokat több helyütt elbarikádozták - puskával lőtte őket a lakosság. Amikor aztán megérkezett a mi tüzérségünk, és kilőtte a Tokajra irányított két kis magyar ágyút, csapataink bevonultak a városba. Katonáink rávetették magukat azokra a házakra, melyekből lőttek rájuk az imént, a magyarok közül többeket agyonvertek, a házakat kirabolták s összezúztak-törtek mindent, amit nem tudtak magukkal vinni. A parancsnokság csak nagy nehezen tudta leállítani a fosztogatást! Az Isten tudja, mi az igazság s hogy valóban megtörtént-e az az eset, melyre a mieink - tettük igazolásaként - mint megtorlást kiváltó okra hivatkoznak, vagy az egészet csak kitalálták, hogy valami érvük legyen az ellenséges városra törő katona féktelen dühöngésének magyarázatára? A magunk részéről inkább afelé hajlunk, hogy cselekedetüknek alig lehetett elfogadható indoka..." Majd tovább folytatja az okfejtését: „A mieink - nyilván a saját igazolásukra - azt terjesztették, hogy a város kihallgatott polgárai bizonyították ártatlanságukat, azaz házaikból nem ők tüzeltek a kozákokra (ilyen eredetű sebesülése egyetlen kozáknak sem volt), hanem a magyar hadsereghez tartozó kalandorok. És ővelük mi lett? Egyetlenegyet sem fogtak el közülük, pedig a Tiszán túlra, a csapataikhoz sem menekülhettek át, mert a mieink a várossal együtt annak egész parti szegélyét is megszállták. Mindezek után pedig arra kell következtetnünk, hogy a bevonuló csapatainkra Tokajban egyáltalán nem lőttek, az egészet azok találták ki, akik ki akarták rabolni a várost."

7 Térségünket az oroszok nem tartották meg, hanem visszahúzódtak Miskolc irányába, így vonulhatott Szerencsre július 27-én Görgey csapatával, ahonnan kiindulva 30- án,

8 (más forrás szerint 29-én)

9 átkelt a Tiszán a rakamazi oldalra. Őket követte a Sajó mellől felvonuló Cseodajev és a Kassa felől érkező Sachen egységeikkel, s július 31- én Tokajban találkoztak,

10 s bizonyosan a lendületben lévő orosz csapatok követve Görgeyt át is keltek a Tiszán, miután Paszkevics herceg már július 27-én kierőszakolta a tiszai átkelést Tiszafürednél.

11 Csapataival északnak fordulva Csegére majd Balmazújvároson át Debrecen ellen vonult.

12 Ezzel hátába került Görgeynek, sürgetvén annak tokaji átkelését. Csegére július 29-én érkeztek meg a hadak és ott hallatlan pusztítást vittek végbe. A falun átvonuló orosz hadak pusztításáról a később rebellisnek titulált Pethő Bálint lelkész így vall: „Az 1849. évi hadjárat csaknem végső pusztulást hozó volt községünkre nézve. Paskievics és Konstantin Herczegek vezérlete alatti mintegy 80 000-re menő orosz tábor, megszállta a falut, a Tiszán keresztül, a korcsmától a tul a tiszai ház irányában, hajóhidat veretett, melyet a tábor után szekerek hordoztak, a Tiszán innen mintegy 5000 ember volt a generális alatt, a hajóhíd fedezetére rendelve. 50-60 ágyúval, a falu ''Katona T., i. m. 180-184. 8 Görgey Artúr: Életem és működésem. Bp. 1988. II. 322-324.; Falussy József: Tokaj szerepe 1848/49ben. 268. In: Bencsik János-Orosz István (szerk.): Tokaj, várostörténeti tanulmányok 1. 268. Tokaj, 1995. I. 9 Katona T., i. m. 312. 10 Spiro György: Magyar forradalom 1848/49-ben. Bp. 1959. 572. " Papp József: Tiszacsege. Debrecen, 1969. 77. 12 Popp J., i. m. a cscgei református lelkész, Pethő Bálint egykorú krónikájából idézett.