Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELEGYES NÉPRAJZI ELŐADÁSOK ÉS ÍRÁSOK

Kecsketartás a Tiszazug falvaiban A

rendelkezésemre álló időben csupán vázlatát kívánom adni a tiszazugi állattartás egyik sajátos vonulatának, a kecsketartásnak, néhány probléma kiemelésével. A magyarság állattartásával foglalkozó néprajzi irodalom szinte egyáltalán nem szentelt figyelmet a kecske tartásának, holott véleményünk szerint ez indokolt lett volna. Igaz ugyan, hogy az 1895-től követhető rendszeres statisztikák, állatösszeírások adatai szerint a kecskék száma az egész állatállományon belül soha nem éri el az 1%-ot, viszont az állomány földrajzilag rendkívül egyenetlenül oszlik meg, vannak területek, ahol ennél jóval nagyobb a kecskék aránya. A két világháború közötti kecskeállománynak pl. csaknem 50%-a a Nagyalföldön volt. Az egyenetlen földrajzi megoszlás mellett van azonban még egy szempont, ami figyelmet kelthet: az állomány ugyanis a legszegényebb társadalmi rétegek kezén koncentrálódott: a két világháború között a földtelenek és az 5 holdnál kisebb területtel rendelkezők kezén volt az összes kecske 90%-a. Ez a szám azt is jelenti, hogy volt olyan társadalmi réteg - főleg a falusi nincstelenek és a városi proletariátus egy része - akik számára a kecske az említett időszakban az élelmezés egyik alapját jelentette. Ha már most Szolnok megye adatait vesszük szemügyre, akkor az országoshoz hasonló képet kapunk. Ezzel szemben viszont az általunk vizsgált területen, a Tiszazug falvaiban alkalmanként a megyei mutatók többszörösét találjuk. Konkrétan: Szolnok megyében 1895 és 1972 között a nagy állatszámlálások idején 0,17 és 0,62 (század) % között változott a kecskék aránya az állatállományon belül (csak szarvasmarha, ló, juh és sertés számait vettem figyelembe). Ezzel szemben a Tiszazug falvaiban együttvéve 0,56 és 2,1% között változott ez a szám. Legmagasabbra Csépán emelkedett, ahol 1911-ben pl. az állatállománynak 5,57%-a volt kecske. Jól követhető az állomány sűrűségének ez az egyenetlensége a térképlapokon is. Nem tudunk egyértelmű választ adni, hogy milyen tényezők alakították ki ezt a képet, de minden bizonnyal szerepe volt benne a Tisza megyei alsó szakaszánál fekvő, kishatárú községek birtokviszonyainak, s az ország más részeiből vett példák alapján talán az ártéri legelőknek is. (Ez utóbbi szerepe persze közvetett, átszűrődve az egész állattartásra gyakorolt hatásán.) Kecskét a legszegényebbek tartottak, akik tehenet nem tudtak tartani. Az olcsó és igénytelen állat 1,5-4 liter tejet adott naponta, s így 1-2 kecske fedezni tudta egy elemi család tej szükségletét; jelentős szerepet kapott a legszegényebb társadalmi rétegek táplálkozásában. Különösen sok kecske volt a szőlőkben, ahol