Viga Gyula: Miscellanea museologica (Officina Musei 12. Miskolc, 2002)

ELŐDÖK ÉS (EGYKOR VOLT) TÁRSAK

Bodgál Ferenc 40 éve A

z idei esztendő évfordulói között szerényen húzódik meg egy vidéki muzeológus rövidre szabott életének kezdő és befejező évszáma: Bodgál Ferenc 70 éve született, s immár 30 esztendeje halott. Magam - utódjaként - már nem ismerhettem, de rendre találkozom termékeny munkássága eredményeivel, ugyanakkor sajnálatosan azzal is, hogy mennyire elfelejtették/elfelejtettük mára azt az embert, akinek bizonyára az élete java benne van a tudomány, közgyűjtemény, ismeretterjesztés terén végzett tevékenységében. A megemlékezések természetes jellemzője, hogy az eltávozott életének eredményeit összegzik és méltatják, s nem engedi meg a műfaj a személyes, emberi vonatkozások taglalását. Pedig egy életpálya íve, állomásai, nem utolsósorban befejezése nagyon sok szubjektív mozzanat összegződését (is) jelenti. Az indulásnak, a környezetnek, a készen kapott és a megharcolt - vagy megharcoltnak vélt - eredmények befolyásolják, hogy valaki, aki eredményes, sikeresnek is érezheti-e magát. A döntés az ember életéről - jóllehet ezt sokan vitatják - az egyén alapvető, természet adta joga. A veszteség és a tanulság meg elsősorban az utódoké. Magam biztos vagyok benne, hogy Bodgál Ferenc 40 éves korában önmaga által lezárt életműve akkor is torzó, ha egyébként kiterjedt és eredményes munkásságot tükröz. Úgy gondolom, hogy érdemes ezen a helyen is megemlékeznünk róla. Bodgál Ferenc 1932. április 2-án született Miskolcon, s ott is hunyt el 1972. szeptember 2-án. A Tetemvár szegényes kis házából indult el, roppant szerény, nehéz körülmények közül. Édesapja a Vasgyár segédmunkása volt, édesanyja a szerény fizetésből három gyermeket nevelt. Bodgál Ferenc, hasonlóan sok munkásgyerekhez, az elemi iskola után szakmát tanult: órástanuló volt, majd esztergályosként dolgozott. 1950-ben szakérettségit tett, s így került az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol néprajz-muzeologia szakon szerzett diplomát (1955). 1955. július l-jétől rövid ideig az egri Dobó István Vármúzeum munkatársa volt, majd 1955. november l-jétől haláláig a miskolci Herman Ottó Múzeumban dolgozott. A miskolci múzeum, amely 1952-től viseli a sokoldalú tudós, Herman Ottó nevét, éppen az új névadás évétől rendelkezett állandó szakképzett néprajzos munkatárssal Lajos Árpád személyében. A tárgyi gyűjtemény gyarapításában kettőjük tevékenysége, az 1950-es, 1960-as évek igazi sikertörténet volt. Alkalmas feltételeket teremtett persze a hagyományos kultúra gyors átalakulásának, az ország újjáépítésének időszaka, de ők valóban megszállottan, kerékpárral és motorbiciklivel hordták össze a kollekció több ezer darabját. Bodgál különös előszeretettel gyűjtötte a fémművesség, ill. a különféle kézműves tevékenységek