Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

Tóth Imre anyai nagyatyja, Mühl György 1890 körül mint gépész került a gyárhoz, s hét gyermekével itt egy egész dinasztiát alapított. Tóth Antal, a művész édesapja Biharból érkezett ácsmester volt, s ő a gyár főművezetője lett, aki a folytonos építkezéseken dolgozott. A korán megözvegyült Mühl Júliával házasságra lépve örökölték meg azt a manzárdtípusú munkásotthont, ahonnan a népes család már kirepült, s ahol a nagymama egykor varrótanodát tartott fenn a gyártelep házasulandó lányai számára. A meleg családi légkörben hárman nevelkedtek felnőtté. Duschek Katalin, Tóth László, s legkisebbként Imre. A gyermekek hamar megtanulták szüleik példáján az egymás iránti felelősséget, és az egész telepre jellemző szociális érzékenységet, de azt is tudták, képességeiknek megfelelően a lehető legtöbbet kell magukból kihozniuk. Attól kevesebbel nem elégedhetnek meg, az szinte szégyenszámba ment volna mindazok előtt, akik felnevelték őket. Az önfeledt gyermekkor emlékei Tóth Imrét a Schréder utcai (Sándor utca, III. utca) szülői ház környezetéhez, a grundéletre kiváló katolikus templomkerthez fűzik, oda, ahol tarzánosdit lehetett játszani az „Erzsébet királyné hársfáin", s vidáman rajcsúrozni a Szinván. A Kétfilléresen álló tűztorony birtoklása, az örömhegyi vendégeskedések után egyre tágul körülötte a világ. A Bükk becserkészése geológusok kíséretében, a balatoni nyarak, utazások a rokonokhoz Hajdúszoboszlóra meg Bihardiószegre nagy élményt jelentettek, vagy látogatások a vadregényes Máramarosban, ahol édesapja kihelyezett munkán volt. Ezeken a kirándulásokon, akárcsak a telepi életben a természet változatossága mellett figyelmes lesz az emberek egymáshoz fűződő kapcsolataira, s ebbéli emlékeiből mint művész életre szóló benyomást szerez. A háború idején a gyártelep lakói - tekintettel a hadiüzemekre - fokozottan veszélyeztetett helyzetben voltak. A gyermeknek is részt kellett venni az óvóhelyek építésénél, Tóth Imre öt kordéjos muraközi lóval szállította a földet, ami igen komoly munka volt, különösen egy tizenkét-tizenhárom éves fiú számára. A front közeledtével aztán az iskolásokat tanítóikkal együtt Sajókazára telepítették ki. A falun töltött hónapok alatt az őt befogadó család ismeretlen gondját élte meg, és tapasztalta a földközeliséget, amit később ugyanolyan empátiával dolgoz fel művészetében, mint a gyártelepen szerzett élményeit.