Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

szeret. Szük és hideg műtermében - mondhatnánk - bezárkózva él, ha a kilincsét nem adnák egymás kezébe vendégei. A világ folyását, a szakmai rejtelmeket egy kávé mellett megvitató kollegáknak az őt körülvevő egyre népesebb család élettel teli gyermekzsivajából is kijut, s talán éppen ezért keresik fel sokan, s érzik úgy, hogy példája nyomán az együtt töltött időtől új erőre kapnak. A vérbeli festő mindent fest, mindenből képet komponál, főként a háztartás kellékeit állítja össze csendéletté, megörökíti gyermekeinek játékait, hogy eladva azokat a Képcsarnoknak, megélhetésüket biztosítsa. Több olyan müvét is átadja a mükereskedésnek, amit szívesen tartott volna meg egy későbbi kiállítás számára. Két rakoncátlan gyermekének duzzogó-térdeplő látványa ihlette a Büntetés című képet. Mint festőt a két test árnyalatkülönbsége, azok jellemkifejező ereje izgatta, s a nagyon egyszerűre redukálható formák kifejező ereje. Gondolatiságában e kép kapcsolódik a korábbi sikeres műhöz, az Egyedülhöz, de előadásmódjában már teljesen különbözik attól. Ezúttal rajzolva fest, a kompozíción túl a szerkezetiséget is hangsúlyozza. A végtagok függőleges és vízszintes rendje szervesen illeszkedik a további képépítő elemek közé: a szék, s az alatta pihenő játék viszonylatába. A tudatosság ellenére a gyermekek jellemrajza által a mű lírikussá válik. (Fontos e mű a tekintetben is, hogy utoljára dolgozik a művész „modell" után. Maga is rájön Barcsay Jenő útra bocsátó instrukcióinak egyikére, hogy emlékezetükben idézzék fel az emberi arányokról tanultakat, s azokat saját művészi leleményüknek megfelelően alkalmazzák.) A Büntetést 1965-ben mutatta be először a VIII. Miskolci Országos Képzőművészeti Kiállításon. A korabeli képzőművészeti orgánum, a Művészet hitelesen adja vissza annak fogadtatását: „Tóth Imre képét - ha a kompozíció nem cáfolna rá erre leginkább zsánernek nevezhetnénk. Büntetés: kályha előtt térdeplő két gyereket hoz elénk. A jelenet szívet melengető - az élmény mindannyiunké. A kompozíció rendkívül kevésre szorítkozik: a tér csak jelzett, balra a kályha néhány csempéje, jobbra a szoba belsejéből sejlik valami - premier plánban a két gyerek, az elgondolkodva térdeplő fiú és a kicsit durcásan szembenéző kislány. Itt mutat rokonságot a kép Feledy Gyula alkotásával - s Kondor Béláéval, s jó néhány grafikával is.