Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

Afrika (Pihenő) (1961) E művészeknek nincs szükségük a tér illúziójára, a figurákkal teremtik meg a teret, illetve keltik fel annak képzetét; a kép, mondhatnánk, saját légkörében él. Szakít a régebbi térábrázolással, a XIX. századi - a romantika után fellépő naturalizmus és realizmus »tájközlésével« s a teret csupán az alakokkal jelzi; ez már nem a régi értelemben vett tér, találóbb rá a HELYSZÍN kifejezés" - írta a Művészet már említett számában Láncz Sándor. Talán nem von le semmit a fent említett művészek és Tóth Imre érdeméből sem az, ha azt mondjuk Rabinovszky Máriusz szuggesztív előadásainak, pontosan és bölcsen fogalmazott írásainak hatására a tehetségeseknek a meglehetősen rövid idő elégséges volt ahhoz, hogy a „képzőművészet történet törzsfejlődésén" - ha mégoly tudatalatti módon is, de - túljussanak, s magukra találjanak. Az 1960-as évek elején a festéssel párhuzamosan sokat rajzolt. Egyrészt a kényszerűség, másrészt az önkifejezés puritanizmusa terelte efelé. Tudta, közlendői nem technikafüggőek, sokszor elegendő számára egy darab angolvörösre