Goda Gertrud: Tóth Imre (Officina Musei 11. Miskolc, 2002)

érthetővé válik, amint az a művész későbbi alkotásainak is egyik jellemzője lesz. (E kép államközi kapcsolatok útján Lengyelországbakerült.) A sok festői eredményt hozó esztendő alatt a művész nagy fejlődési ívet tett meg. Ha a Kapások című művét tekintjük, akkor csaknem a naturalizmusból indul, s az elemzett műveken keresztül látjuk, megérintette a posztimpresszionizmus, majd gyorsan magára találva expresszív felfogású művésszé lesz. S még tovább lép azzal, hogy komplex teret ad képeinek, síkba tartja kompozícióit, de nem mond le a távlat érzékeltetéséről. Legjobb képei 1960-ban már posztexpresszionistának tekinthetők, s a rá jellemző módon a színek fokozott hangsúlyt kapnak müveiben. Rendszeresen küldi munkáit műtermi magányából a miskolci országos képzőművészeti kiállításokra, a grafikai biennálékra. 1960-ban nagydíjjal jutalmazzák. A sikeres mű témája az ökreit noszogató, magányos gazda, s a kép az Egyedül címet kapja. Nagy rálátás segítségével szervesen kapcsolja össze az átló mentén ballagókat, s a mű azáltal válik feszessé, hogy a figurák mozgásukban csupán fél alakként látszanak. A téeszesítés mellett vagy éppen a mezőgazdasági szövetkezés ellen agitál? Tulajdonképpen nézőpont kérdése. A festőt eredendően nem ez izgatta, őt az ember sorsa ragadta meg, az a gond, ami senkire sem ruházható át, az, amivel mindenkinek egyedül kell szembenéznie. A már ismert, lendületes ecsetkezelése, a rózsaszínben tartott oldottság valami impresszionista könnyedséget kölcsönöz a képnek. A közlendő máig aktuális volta, a gondolkodásra késztető hatása, a biztos kompozíció és a festékkel mint színnel való bánásmód könnyed eleganciája teszi a müvet sikeressé. A bemutatáskor elismerő fogadtatásban részesült. Ez a jelzés azt bizonyította az alkotó számára, hogy jó úton jár, s nem süppedt provincializmusba, közlendője egyetemes, előadásmódja igényes. Egy év múlva, 1961-ben delegálják e müvét a Párizsban megrendezett Ifjúsági Festészeti Biennáléra. Ezt követően több kiállítási felkérést kap a francia főváros galériáitól, megkapja az UNESCO képzőművészeti kiadványait és a Párizsi Magyar Műhely folyamatosan megküldi katalógusait, de a csábításoknak egyrészt a lehetőségek mérlegelése okán, másrészt saját meggyőződésből is ellenállt. A disszidensek gyökértelen életét a maga számára elképzelhetetlennek tartotta. Minden nehézség ellenére jól érzi magát itthon, mert azt csinálja, amit