Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

terület hét évtizedes elzártsága objektív akadályokat is gördített a kutatások valódi elmélyítése elé. Utaljunk csupán néhány vonatkozásra a kérdéskör jelentőségének felvillantásához! A ruszin aratók évszázadokon át jártak le a magyar Alföldre, ahonnan az aratás és cscplés/nyomatás végeztével a téli gabonaszükséglettel tértek haza lakóhelyükre. Éppen Udvari kutatásaiból tudjuk, hogy az 1770-es években minden ötödik zempléni szlovák és ruszin falu úrbéri bevallásában (több mint 60 település) szerepel, hogy Tokaj-Hegyalján pénzért szőlőmunkát végeznek. A magyar-ruszin nyelvi-néprajzi kapcsolatok értékelésénél, az interetnikus jelenségek interpretálásánál Tokaj-Hegyalja egyébként is megkülönböztetett figyelmet érdemel: sajátos gyűjtőmedencéje volt a Galícia, ill. a Felföld irányából érkező népcsoportoknak és műveltségi elemeknek, amelyeket sajátos és jellegzetes módon ötvözött a maga különös mezővárosi, paraszt-polgári műveltségében. A tágabb régió mindennapi életére volt befolyással Tokaj-Hegyalja tizenkét mezővárosa. Külön kell említést tenni az árucsere-kapcsolatokról, amelyek ugyancsak évszázadokon át összefűzték a szomszédos tájakat és népeket. Sáros, Zemplén és a kárpátaljai megyék fuvarossága rendkívül intenzíven vett részt pl. a hegyaljai bor lengyelországi, ill. felföldi forgalmában, valamint a sószállításban; sokirányú kapcsolatai és korai „bérmunkája" révén nem csupán műveltségi elemek közvetítője volt, hanem a feudális keretek megbontója, szétfeszítője is. A máramarosi só, gyümölcs s a szállítóeszközt is adó fa vízen úszott lefelé a magyar Alföldre. Intenzív kereskedelmi forgalom zajlott az állatállománnyal, de vannak arra utaló adatok is, hogy pl. a Szernye-mocsár környéke, valamint az Ung-Laborc-Latorca-vidék kiterjedt árterei nyári legelőt adtak az Alföld felől érkező állatállománynak is. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy mindezek a vándorlások, kapcsolatok, új eszközök, technikák, eszmék a legkülönfélébb műveltségi elemek hordozói és elterjesztői is lehettek. E két- vagy többirányú kapcsolatok emlékét jól megőrizte a nyelv is: pl. a keleti szlovák és a ruszin népnyelv szókészletében mintegy 40 kifejezés jelzi a TokajHegyalján egykor végzett szőlőmunka nyomát (sejtalov, firt, fatyuch, csutka, garadicsa, löra, murca, hordov, antalok, dugov, terkel, lopov stb.). Hasonlóan jelentős szócsoport tanúsítja a magyar fogatolás, szekerezés hatását is a ruszin népnyelvben: pl. a kocsi, kocsis, hintó szavak is utat találtak a ruszinság nyelvébe. A ruszinok által használt tehén-, ló- és kutyanevek jelentős hányada ma is magyar eredetű. Számos összefüggés van a családnevekben is: pl. a bácskai ruszinok családneveinek 25%-a magyar eredetű, ill. magyar képzésű. Külön kell megemlékeznünk az időszakos vándorlás egy formájáról, aminek Udvari István munkája nagy fejezetet szentel: Máriapócs búcsújáról, ill. a ruszinok ottani búcsújárásáról. Az 1715-től Mária-kegyhelyként ismert település története, az 1749-től működő bazilita monostor tevékenysége és szerepe a ruszin művelődéstörténetben, nem utolsósorban az évenkénti 10-15 búcsú jelentősége önmagában is reprezentálja az Udvari által vizsgált problémakör egészét. A bazilita rendház - a ruszin szerzetesek és a híres búcsúk révén - egészen 1920-ig intenzív kapcsolatot biztosított a ruszin területekkel, s alkalmat adott a ruszin és nem ruszin csoportok rendszeres találkozására, kapcsolataira is. Az 1746-1921 között vezetett ramotás könyv adatai objektív képet adnak a pócsi búcsúk vonzáskörzetéről is: Szabolcs, Szatmár, Bereg, Sáros, valamint Északkelet-Magyarország többi megyéjének - Szepestől Máramarosig - lakói mellett felkeresték Erdély, a Bácska, Lengyelország, ill. Galícia népcsoportjai is. Pl. lengyel könyvárust