Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

urbáriumok által előírt speciális földesúri szolgáltatások az adott település tevékenységének valamely - jellemző vagy csak jelenlevő - formájára épültek, ami persze azt is jelentheti, hogy az ott élő népesség speciális tevékenységet is folytat - az alapvető tevékenységi formák mellett. Ez nem mond ugyan ellent a specializálódás történeti változásának, de feltétlenül aláhúzza annak alapvető ökológiai meghatározottságát még akkor is, ha - Andrásfalvy Bertalanhoz hasonlóan - magam is példák sorával tudom igazolni, hogy az öröklődő, átadott tudás és hagyományos tapasztalat olykor akár fontosabb lehet, mint a helybeli nyersanyag

42 (pl. cserépfalusi fafaragók „faexportja", bükki mészkőből dolgozó gömöri mészégetők, rétközi nádból dolgozó gömöri bordások, gömöri anyagot korongozó mezőtúri fazekasok stb.). Ez arra figyelmeztet, hogy a szakosodásnak két rétege válik el egymástól - ha nem éles határvonal mentén. Az erőteljesebb környezeti korrelációt jelző tevékenységi típusok hosszabb távon életképesek, generációs „szünetek" után is „aktualizálhatok", szemben pl. a mezőgazdálkodáson belüli specializálódással. A természeti adottságok miatt kézenfekvő is, hogy pl. a Felföld vasművessége, annak kiszolgálása, ill. termékeinek értékesítése, pontosabban az azokra való szakosodás szinte minden korban jelentős tényező volt a tájak közötti összeműködésben, de az sem véletlen, hogy az Árpád-kor faiparral, fafeldolgozással kapcsolatos helynevei (Taszár, Bocsár, Ardó) ugyanazon az erdővidéken bukkannak fel, ahol a faiparnak, fafeldolgozásnak a közelmúltig nagy jelentősége volt. Ez persze nem jelent szükségszerűen folyamatosságot bizonyos tevékenységek gyakorlásában, illetve a táji munkamegosztásban, de jelzi, hogy vannak olyan meghatározó tevékenységi típusok, amelyek soha nem hiányozhatnak - adott táji keretek között - a gazdasági élet színteréről, s amelyek ismeretanyaga bármikor „aktualizálható" - azonos vagy hasonló ökológiai feltételek esetén. Az alapvető tevékenységi formák mellett - megítélésem szerint számos rövidebb távon ható, s kevesebb ökológiai kötöttséggel bíró szakosodási forma lelhető fel a mezőgazdálkodásben is. A gazdálkodás, illetve a műveltség egészének vonatkozásában ez azt jelenti, hogy vannak a specializálódásnak olyan típusai, amelyek akár évszázadokon át szinte változatlan helyet és szerepet jelölnek ki az egyes tájak, népcsoportok számára a tájak kapcsolatrendszerében, ugyanakkor vannak lényegesen mobilabb, szabadabb mozgástérrel bíró, a mindenkori gazdaság térszerkezetébe könynyen beépülő specializálódási lehetőségek is. Ezek lehetőségei a tájpotenciál által többé-kevésbé behatároltak. Az Északi-középhegység aprófalvas településszerkezete - túl a szakosodási lehetőségek, az alkalmazkodási formák sokféleségén - a tér és gazdaság kettős meghatározottságát tükrözi, amelyben az egyes települések önellátásának és szakosodásának foka is lényegesen különböző: pl. a helységek belsejének erdővidékén létrejött iparos, huta- és hámortelepülései jószerével képtelenek a legminimálisabb élelemteremtésre is. Andrásfalvy Bertalan nagyon lényeges megállapítása, hogy az önellátás vagy/és szakosodás történetileg meghatározott aránya nem egyszerűen a termelési mód fejlettségének függvénye. Ezek aránya és kapcsolata nem is csupán egy-egy kistáj településeinek, illetve tevékenységi formáinak horizontális egymás mellé rendeződése,

45 hanem kettős meghatározottságú viszony a tájak közötti, olykor - egy-egy országon, birodalmon belül - tartományok, régiók közötti összeműködéssel, a termelőerők és termelési 42 Andrásfalvy B., 1978. 233.; Andrásfalvy B., 1982.68. 43 Heckenast G., 1970.90-94. 44 Andrásfalvy B., 1977. 86.; Andrásfalvy B., 1978. 233.; Viga Gy, 1984. 241-248. 45 Andrásfalvy B., 1978.331-332.