Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

viszonyok közötti viszonylagos összhanggal, nem függetlenül egy közép- és kelet-európai munkamegosztás belső arányaitól, térszerkezetétől sem. (Ez utóbbi természetesen elsősorban a 19. század második felétől ragadható meg, de hatása korábban sem volt elhanyagolható.) A szakosodott falvak és falucsoportok kistájon belüli munkamegosztása és összeműködése tradicionális műveltségük alapvonása, jellemzője, amely eltérő kultúrájú, olykor különböző etnikumhoz tartozó közösségek tevékenységének sajátos keretét alkotja. Az összeműködés belső aránya, a benne szereplő „elemek" jellege, illetve változó formája történetileg meghatározott, s az adott ökológiai feltételek mellett a mindenkori ember műveltségbeli meghatározottságát is tükrözi. Maga az összeműködés, a tájon belüli munkamegosztás ténye állandó, a tradicionális műveltség elidegeníthetetlen része és jellemzője, melynek belső struktúrája sokirányúan meghatározott és öntörvényűén is változó jegyek sajátos együttese. A táji munkamegosztás mind történetében, mind strukturális működésében számos nyitott kérdést tartalmaz. A továbbiakban csupán a kérdéskör egyik lényeges vonatkozása, az árucsere kérdéseiben igyekszem felvetni néhány problémát és jellemzőnek vélt ismérvet. A területi munkamegosztás, amelynek létrejöttét elsősorban az eltérő termelési feltételek eredményezik, magában hordja az árucsere, az árukapcsolatok meglétét.

47 A táj kiélése révén újratermelt különbözőségek a csere folyamataiban egyenlítődnek ki, az eltérő módon szakosodott csoportok, települések gazdasági-kulturális kapcsolata mindenekelőtt a javak cseréjében realizálódik - ez kapcsolatuk talán legfontosabb formája. Megfontolandó Faragó Tamás felvetése, hogy a kistáji munkamegosztás a településszerkezet, illetve a piac- és vásárhálózat „hézagainak" kitöltését szolgálta,

48 ám ez nem jelenthet prioritást, sem időrendiséget, mivel az árucsere szervezett formáinak térhálózata, szerkezete is igazodott a táji munkamegosztás fő rendezőelveihez, magába olvasztotta annak kikristályosodott tapasztalatait, összefüggéseit. Ezzel együtt a kistáji munkamegosztás is sajátos szervező erőt képviselt, s nem csupán a gazdaság, hanem a társadalmi-kulturális kapcsolatok, etnokulturális és interetnikus érintkezések vonatkozásában is. Arról lehet tehát szó, hogy a piac- és vásárhálózat, valamint a táji munkamegosztás együtt, egymást is módosítva, kiegészítve, de a tájpotenciállal változva, ahhoz igazodva alkották a kapcsolatok, elsősorban a csere kapcsolatainak finomszerkezetét, térrácsát. Utalnunk kell arra, hogy régiónk esetében (sem) válik el a területi munkamegosztás, s ennek kapcsán az árucsere vonatkozásában a javak és szolgáltatások eltérő természeti viszonyokból fakadó kiegyenlítődése (agrártermékek és tradicionális kézművesipari áruk), valamint a társadalmi munkamegosztás másik színtere „metszete": a falu és a város javainak cseréje.

49 Régiónk városi-mezővárosi termelésére, valamint a kézművesség és a mezőgazdálkodás fentebb vázolt kapcsolatára különösen igaz, amit F. Braudel így fogalmaz: „...a város nem engedte át teljes mértékben a falvaknak a földművelés és az állattenyésztés monopóliumát, megfordítva, a falu sem mondott le minden »ipari« tevékenységről a közeli városok javára".

50 46 Frisnyák S., 1985.48-49. 47 Tóth T., 1980. 230-232. 48 Faragó T., 1984. 8. 49 Tóth T., 1980. 230-231.; Faragó T., 1984. 15. 50 Braudel, F. 1985. 494.