Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

ács és állványozó, malterhordó lány dolgozik a pesti építkezéseken. Ezek többsége idénymunkás, s tavasztól őszig van távol lakhelyétől, ám egy részük télre is elfoglaltságot talál (pl. házmester). Később egyesek telket vásárolnak, s Kispesten, Pesterzsébeten, Rákoskeresztúron és más, Pest környéki faluban telepszenek le.

178 A kőművesek tevékenységétől nem vonatkoztatható el a paraszti kőfaragók szerepe sem, akikről másutt részletesen szóltam.

179 A kőfaragás vonatkozásában a specializálódott települések, ill. csoportok esetében is megragadható - a liptói kőművesekhez hasonlóan -, hogy szakismeretük formálásában szerepe lehetett a vándorló német és olasz mesterek hatásának, s maguk is sokat tanultak a városi építkezések kőfaragó munkáinál (Eger, Pest stb.).

180 Utalnunk kell itt röviden a kőfejtők, kőbányászok vándorlására is, akik ugyancsak speciális jártasságukat hasznosították, olykor nagy távolságokra is vándorolva. Alkalmanként ezek a vándorlások is interetnikus kapcsolatok nyomjelzői. Pl. 1840-től Cseh- és Morvaországból jöttek kővágók (riccerek) Márianosztrára (Pest megye), a börzsönyi bányák (pl. Csák-hegy) bányászai pedig Ipolydamásd, Szob, Márianosztra magyar, szlovák, lengyel származású lakói közül kerültek ki. De a Duna mente kőfaragóit ausztriai mesterek is tanították, a Csák-hegyen pedig vendégmunkásként dolgoztak olaszok, horvátok és románok is.

181 Hála József munkájából ismerjük a márianosztrai kőbányászok sokirányú vándorlását, akik bejárták az Északiközéphegység, a Dunántúli-középhegység és Sopron környéke kőbányáit, de eljutottak Lengyelországba, Törökországba, Romániába, Szerbiába, Macedóniába, s megfordultak Franciaországban is.

182 Nógrád megye déli részének településeiről jelentős munkaerőt vonzottak a Naszály, ill. a Börzsöny kőfejtői, de eljártak a Szandahegy bányáiba is.

183 A Bükkaljáról is elmentek bányászok a kisalföldi Ság-hegyre, Tokaj-Hegyalja bányáiba és Munkács környékére is. Jelentős munkaerőt vonzottak Tokaj-Hegyalja kőbányái is, főleg a Hernád-völgy és a Zempléni-hegység településeiről. S ezen a ponton egy nagyon lényeges mozzanathoz érkezünk, amely már átvezet bennünket a bányászatban és iparban végzett időszakos munka, s a munkásvándorlás kérdéséhez, amelyekről - röviden - ugyancsak említést kell tennünk. Mert való igaz, hogy a bányászat és az ipar a múlt század folyamán alapvetően átrendezi az Északiközéphegység hagyományos tevékenységi formáinak rendjét, de e vonatkozásban korábbi tradíciókból (is) táplálkozik, A bányába és iparba áramló tömegek ugyanis nem képzett szakmunkások, hanem - legalábbis tevékenységük jelentős részében s mentalitásukban, kultúrájukban - parasztok, s elsősorban kiszolgálói az ipari termelésnek. Különösen jól kitapintható ez pl. a gömöri, középkori hagyományokkal rendelkező bányászat és vasipar vonatkozásában. Az 1828-as összeírás adatai szerint: „A bányák és vashámorok nemcsak a helyi, illetve a bányavárosokhoz tartozó bányászfalvak lakosságának nyújtottak megélhetést, de a környező falvak népe is bő munkaalkalmat talált itt. A bányák környékén szinte minden faluban vallották, hogy a bányák és hámorok számára fát vágnak, szenet égetnek, ércet, fát, szenet fuvaroznak, vagy a bányákban dolgoznak. Csak néhány megyében jelölték meg pontosan munkavégzésük helyét: így Gömörben, ahol négy-négy faluból Jolsvára és Rozsnyóra, háromból Csetnekre, egy-egy faluból Szomolnokra és Dobsinára jártak dolgozni, 62 falu ércet fuvarozott, 7 faluból az ércet 178 Márkus M, 1977a. 32-33. (Ismertetés Huska, A. M. könyvéről) 179 Összegzőén: VigaGy., 1987a 79-89. 180 VigaGy., 1985.27-30.; Márkus M., 1972a32. 181 HálaJ., 1976. 109-110. 182 Hála J., 1976. 110. 183 Palóc Múzeum Adattára 449. 9.