Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

Pestre, 2 faluból Pestre és Pozsonyba, 4 faluból pedig Dobsináról Tiszolcra szállították. Selmecbányára bányászfalvainak lakóin kívül még 5 Hont megyei faluból jártak dolgozni, feltehetőleg bányamunkára."

184 Hasonlókat figyelhetünk meg az üveghuták 18-19. századi történetében is. A nógrádi, hevesi, bükki, zempléni huták mesterei német, cseh, morva, lengyel vidékekről érkeznek, ám munkájukat a helyi - olykor ugyancsak idegen ajkú - népesség favágó, fuvarozó s egyéb kiegészítő tevékenysége segíti.

183 Bár a kiegyezést követően, az I. világháborúig komolyan megnövekedett a bányásztelepülések létszáma (Nógrád megyében Homokterenye, Karancsalja, Kazár, Mátraszele lakossága megkétszereződött, a borsodi Rudabánya népessége 243%-kal nőtt,

186 hasonló tendencia figyelhető meg a Sajó-völgy bányaüzemeiben is), mégis, innen erednek a kétlakiság, a bejáró bányászok és ipari munkásságnak a társadalmat feszítő, máig ható problémái. Hasonló tömegeket szívott fel a kialakuló kis- és nagyipar, a század utolsó harmadában a vasút is. Különösen rohamosan nőtt 1869-1910 között Ózd, Diósgyőr, Salgótarján népessége, s jelentős lakosságot vonzott magához a hatvani és szerencsi cukorgyár tevékenysége is.

187 Az iparba vándorlás felerősítette a városba költözés korábbi tendenciáit, s a társadalmi munkamegosztás egyéb megnyilvánulásai kihatottak a településfejlődés tényezőire is. Régiónkban - az említett ipari központok mellett - főleg Miskolc és Kassa lélekszáma nőtt meg jelentősen.

188 Ezek a telepítések az iparvidékeken sajátos, olykor etnikailag is erősen kevert népességet hoztak létre: pl. Ózdon az I. világháború előtt a vállalati bányászok 17%-a számított „nemzetiséginek" (főleg szlovákok), a bányatelepeken ezek aránya 40% körül volt. Mindez erőteljesen átalakította a korábbi etnikai és vallási egységet, s számos módon visszahatott a tradicionális kultúra történé• 189 seire is. Bár ezeknek a tömegeknek igen jelentős része nem szakadt el véglegesen a mezőgazdaságtól, mégis átrendeződtek a munkásvándorlások korábbi irányai is. Jól érzékeltetik ezt Galgóczy Károly szavai „...palócz napszámosok, munkások jártak Nagykőrösre Salgótarján vidékéről; seregestől jöttek le kora tavasszal és csak késő ősszel tértek viszsza;... mióta Salgó Tarjánon és vidékén a kőszénbányászat és vasgyártás kifejlett, azóta ezek elmaradtak."

190 Vagyis, hasonlóan a mezőgazdasághoz, a bányászat és az ipar is jelentős tömegek munkaerejét szívta fel a múlt század második felétől, akik nem rendelkeztek szakképesítéssel, ám birtokosai különféle Jártasságoknak", amelyeket az üzemek - elsősorban a termelés előkészítésében és kiszolgálásában - jól tudnak hasznosítani. Mindez - a pénzgazdálkodással, a gazdasági-társadalmi munkamegosztás differenciálódásával, a polgárosodás tendenciáival - jelentős tömegeket köt meg helyben, s választja le őket a korábbi, mezőgazdasági munkásvándorlás nagy vonulatáról. 184 Bácskai V.-Nagy L, 1984. 287. 185 Veres L., 1986. 129-131. XURáczi, 1965. II. 442.;Rácz/., 1980. 54-55. m Ráczl., 1965. II. 441. 188 Ráczl, 1980. 50-57. passim 189 Vö. Sárközi Z, 1980. 92-95. passim 190 Idézi: Paládi-Kovács A., 1979. 388.