Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

A GYÜMÖLCS A NÉPI ÁRUCSERÉBEN A Kárpát-medence változatos felszíni tájai, s az azokhoz társuló különböző tevékenységi formák eltérő jellege nagy hagyományú termékrendszereket alakított ki e térségben, melyek révén a legfontosabb, nélkülözhetetlen anyagok és termékek olyan területekre, olyan populációkhoz is eljutottak, amelyek környezete egyébként nélkülözni volt kénytelen azokat. A termékcsere, a táji munkamegosztás révén aztán ezek az autonóm egységek mind több szállal kapcsolódtak össze, és saját tevékenységi formájukba kész elemként adaptálták az árucsere révén beszerezhető javakat, s így más tájak, más népcsoportok tevékenységének produktumait is. Nyilvánvaló persze, hogy az egyes termel vény ékkel, termékekkel való kereskedelem amplitúdója különböző volt. Legkisebb utat azok a javak tettek meg, amelyek gyakoriak, sok helyütt fellelhetők voltak, a legnagyobbat viszont azok, amelyek csak lokálisan voltak megtalálhatók, elsősorban geográfiai, illetve növényföldrajzi adottságok miatt. Az utóbbiakra legjobb példa a neolitikum kontinentális méretű obszidián-kereskedelme

1

, valamint a középkori sókereskedelem, az előbbire pedig a fával, valamint speciális növénykultúrák produktumaival való kiterjedt vándorkereskedelem. Ez utóbbiak sorában különös figyelmet érdemel a gyümölcskereskedelem, még akkor is - s ezt előre kell bocsátanom -, ha nem tudjuk ma még egészen pontosan, hogy a gyümölcs valójában milyen szerepet játszott a középkor népi táplálkozásában. Ma már nyilvánvalónak tűnik - anélkül, hogy a túlzott geográfiai determinizmus hibájába esnénk -, hogy a hazai gyümölcskultúra tájilag erősen tagolt, elsősorban mai hazánk területén fellelhető, szinte vadon termő állományból fejlődött, s bizonyára joggal feltételezhetjük, hogy speciális, termesztő körzetekhez kapcsolódó termeivények igen korán helyet kaphattak a hazai termékcserében. Belényesy Márta kutatásaiból tudjuk, hogy az Árpád-korban a gyümölcsök főleg két nagy geográfiai térszínen fordultak elő nagy gyakorisággal: részben a hegyek lábainál, hegyvidékek elődombságain (pl. a borsodi hegyek szilvás és almás ligetei), valamint a nagyobb folyók, elsősorban a Duna, Tisza, Szamos és Körösök, valamint a Maros és Olt árterein, ahol a magukra hagyott, vadon termő körtés és szilvás berkek mellett legkorábban bukkantak fel a kerített gyümölcsösök is.

2 Feltűnő, hogy ezek a termesztő központok lényegében a múlt századig meghatározó jelentőséggel bírtak, s elsősorban az ország keleti részében népünk sokáig szinte csak a vízparti területek vadon növő gyümölcsfacsoportjait hasznosította.

3 Még az oly nagy jelentőségű szabolcs-szatmári gyümölcskultúra fészke is a Tisza és Szamos árvízjárta ártereinek hátsága, s a 18. 1 Vö. pl.: T. Bíró K„ 1981. 194-205. 2 Belényesy M., 1955.25.; Andrásfalvy 1975 .250. 3 Belényesy M., 1955. 25.