Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

században a Tisza-völgyben és a Rétköz árvízjárta területén a gyümölcsfa-koncentráció négy-ötszöröse a megye más területén tapasztalhatónak.

4 Nem csupán az eltérő táji adottságok, a gyümölcstermesztő körzetek kialakulása indukálhatott azonban termékcserét a különböző vidékek népessége között, hanem az is, hogy az egyes gyümölcstermesztő tájak is eltérő gyümölcsfajokat termeltek, más-más növénykultúrát műveltek. Amíg ugyanis a húsos gyümölcsök (szilva, alma, körte) mindenütt közönségesen megteremtek, addig a dió, mogyoró, gesztenye inkább a hegyvidékek és dombságok kedvelt fái. Amíg a Dunántúl főleg gesztenzetermő terület volt, addig az északi, keleti és déli hegyvidéki megyékben (Nyitra, Borsod, Szatmár, Arad, Valkó) elsősorban diós ligetek termettek.

5 A nedves ártéri talajokat elsősorban az alma, a körte és a szilva kedvelte.

6 S, hogy a kép még differenciáltabb legyen, utalnunk kell az egyes gyümölcsfajokon belül a tájfajták kialakulására, valamint arra is, hogy az azonos gyümölcsfajták is eltérő időszakban értek be az ország különböző pontjain, s ennek, illetve a táji adottságoknak megfelelően sajátos tulajdonsággal bírtak; ez ugyancsak szerepet kapott - mint később majd látjuk - a gyümölccsel való kereskedelemben. A középkori gyümölcskereskedelemről nincsenek igazán megbízható adataink. A források természetéből következik, hogy elsősorban a nemesi udvarok gyümölcsfogyasztásáról, az ezzel kapcsolatos ajándékozásokról, gyümölcskivitelről vannak információink.

7 Mindezek - elsősorban a 16-17. században - jelentős nyugat-európai, főleg Szilézia és Németország, illetve Szászország felé irányuló gyümölcskivitelről tanúskodnak, amely főleg a szilvával, cseresznyével, barackkal, szőlővel folyhatott, s amelynek közvetítői - Rapaics Raymund szerint - talán morvák és csehek lehettek.

8 E kereskedelem volumenét nem ismerjük, a szállítás korabeli lehetőségeit figyelembe véve azonban óvatosságra intenek ezek az adatok. Az mindenképpen figyelmet érdemel, hogy a különböző gyümölcsfajták elterjedésének iránya - főleg a Balkán és Nyugat-Európa felől - talán jelentős gyümölcskereskedelem nyomjelzője, s ezt hangsúlyozzák a rendkívül nagy számban előforduló, alkalmanként igen nagy múltú gyümölcsnevek is. Nem zárható ki azonban, hogy itt nem csupán vagy nem elsősorban az érett gyümölcscsel való kereskedés játszhatott szerepet, hanem a nemesi kertek számára érkező újfajta oltványok, csemeték is. Valójában semmit sem tudunk arról, hogy a középkor volt-e, illetve milyen jelentősége volt a gyümölcsnek, a vele való kereskedésnek a népéletben. Annyi bizonyos, hogy a tájak között jelentős eltérések voltak e vonatkozásban, de nem tudjuk, hogy az ezzel teremtődött vákuum vajon magával sodorta-e a népi árucsere területére ezeket a termeivényeket. A fentiek igazolására kitűnően szolgálnak Bél Mátyás 18. századi mondatai a hazai gyümölcsösökről: „Sokfelé a sertések elé vetik takarmányul, s ami nem tud elfogyni sokasága következtében elrohad. Vonatkozik ez a gyümölcsösökben bővelkedő részekre; van ugyanis számos vidéke Magyarországnak, ahol nagyon kevés gyümölcs terem"

9 Ugyanezen munkájában később így ír: „...az ország igen nagy része bővelkedik gyümölcsökben, pedig túl azon, mivel a természet megáldotta a gyümölcsfákat, csak igen kevesen mutatnak külön szorgoskodást körülöttük ... 4 Kuknyó J., 1973. 58, 61.; Andrásfalvy Bertalan kutatásai hívták fel a figyelmet a Duna mente ártéri gyümölcsöseinek nagy jelentőségére. Vö.: Andrásfalvy B., 1963. 271-305.; Andrásfalvy B., 1973. 37-39.; Andrásfalvy B, 1975. 250-273. 5 Belényesy M., 1955. 25. 6 Andrásfalvy B., 1975. 251. A gyümölcsfajták differenciáltságához vö. még: Györffy /., é. n. II. 195. 7 Vö. vA.Takáts S.

y 1917. 358-377. 8 Rapaics R., 1940. 111-112, 126-128. 9 BélM., 1984. 236.