Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
vezetett fontos állathajtó út tovább, a Tiszántúl fontos állatvásárára. Kisvárda mellett meg kell még említeni Nyíregyháza és Mándok állatvásárait is. Amíg a Tiszántúl sokadalmai felszívták a bodrogközi szarvasmarha-állományt, addig a Bodrogköz lóállományának jelentős része viszont innen került ki. (A két világháború között jelentős csempészet folyt Északkelet-Magyarországról Kelet-Szlovákia felé az igáslovakkal.) Beregszász és Munkács ugyancsak állatvásáraik révén játszottak szerepet a bodrogközi falvak gazdasági életében, de ez a szerep elhanyagolható volt Ungvárhoz mérten. Pedig Munkács hetente háromszor tartott hetivására mellett -, évente 16(!) állatvásárt tartott. 48 Hasonló a helyzet Nagyberezna esetében is: sokadalma a sík vidék és a kárpáti zóna közötti állatkereskedelem igen jelentős helyszíne volt. 49 A Sátoraljaújhely és Királyhelmec közötti súlypont-átrendeződés nem hagyta érintetlenül a zempléni vásározókörzetek korábbi térszerkezetét sem. Helmec vonzásának megnövekedésével valamelyest csökkent Zemplén vásárainak jelentősége, de még inkább visszaesett Lelesz korábbi forgalma. Jóllehet e vásároshelyek népe maga is máshovájárt sokadalmakba - pl. a zempléniek Ungvár, Máramaros, Munkács és Terebes vásáraira -, de állatvásáraik igen jelentősek voltak. Zemplén teljesen elveszítette központi funkcióit, s ezzel visszaesett gazdasági szerepe is. Tőketerebes vására - korábban is jelentős piaca mellett - nagyobb hatáskört kapott, ám vonzása nem terjedt át a Bodrogon keleti irányban. Hasonlóan távoli volt a bodrogköziek számára Nagymihály és Gálszécs sokadalma, s kevés települést vonzott Bodzásújlak is (Véke, Bodrogszentes). A bécsi döntés hét esztendőre 630 km 2 területet és 45 734 főt csatolt vissza Magyarországhoz a történeti Zemplén vármegye középső területén. A lakosság csaknem 70%-a (69,9%) 1938-ban őstermelő volt, s 12,7%-át foglalkoztatta az ipar, 2%-át a közlekedés. 3,2%-át pedig a kereskedelem. Hasonlóan azonban a mai Szlovákiához, a magyar Felvidék keleti része lényegesen fejletlenebb volt, mint a nyugati, beleértve a térség kereskedelmét is. 50 A második világháborút követő új országhatárok tovább módosították a korábbi gazdasági térszerkezetet: a keleti határok megvonása lezárta a Kárpátalja felé zajló intenzív forgalom lehetőségét. Ungvár, Munkács, Beregszász vonzása eltűnt, Csap korábbi szerepét csak részben pótolta Agcsernyő helyi piaca. Ez utóbbi inkább csak a vasúti átrakóhely forgalmát szolgálta ki. Királyhelmec a háború utáni Felső-Bodrogköz egyetlen gazdasági központja maradt, a táj pedig - Csehszlovákia délkeleti végvidékeként - egyértelműen periferikus helyzetbe kényszerült. Súlyosbította a helyzetet, hogy településeink mind a keleti, mind a déli sávban határ menti övezetbe kerültek, ami fokozta gazdasági elzártságukat. Önmagában persze a piackörzetek, gazdasági kapcsolatrendszer változásai nem fejezik ki a Bodrogközt ért gazdasági változások tartalmát, ezért rá kell mutatnunk annak tágabb regionális összefüggéseire, valamint arra, hogy ezek a változások milyen ökonómiai-ökológiai és társadalmi folyamatokkal estek egybe vizsgált vidékünkön. A trianoni döntés előtt a mai Szlovákia déli sávjában élő magyarság közvetlenül kapcsolódott a Kárpát-medence gazdasági centrumához, s intakt részese volt a nyelvikulturális folyamatoknak. (Ez alól csak egy-két kistáj volt kivétel, melyeket - Nógrád, Gömör vármegyékben - természetes akadály határolt le déli irányban.) Az első világháború után ez a sáv törvényszerűen vált egy új állam perifériájává, beleértve ebbe természetesen a kisebbségi lét nyelvi-művelődési feltételrendszerét is. A mesterségesen ketté48 Farkas/a Ivy E., 1938. 1082. 49 Márkus M., 1964. 468.; 1977. 375. 50 Thirring L., 1938. 1017., 1024.; Farkasfalvy E., 1938. 1082.
