Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

jezetten hasonló vonásokat mutat, ami egyaránt következik táji feltételei azonosságából és az elmúlt hét évtized történéseiből. Más a helyzet természetesen az etnikai-nemzetiségi, vallási, nyelvi képlettel, bár éppen a Bodrogközben a döntően magyar lakosságú falvak magyarságának szellemi arculata kevéssé változott: az idegen ajkú népesség műveltsége autonóm egység, mely az előzőt az együttélés korábbi időszakaihoz hasonlóan befolyásolja. Erőteljesebb ennél azonban a nyelvi hatás, ami folyamatosan rontja - különösen a fiatal generációk esetében - a magyar műveltség esélyeit. Az előző azonosság mellett ez utóbbi sajátosság az, ami alapvetően befolyásolta a vizsgált terület műveltségét. (Természetesen szoros kapcsolat van a különböző vallásfelekezetek és az etnikum között, azonban a vallásgyakorlásban bekövetkezett változások is általánosabbak Kelet-Szlovákiában, s nem csupán a magyar kisebbséget érintik - gondoljunk a görög katolikusság vagy az ortodoxia életét befolyásoló politikai döntésekre.) Érdeklődésemnek megfelelően nagyobb figyelmet kívánok szentelni a térség gazdasági változásainak. A gazdálkodás és az életmód szempontjából legnagyobb jelentőségű táji környezet is sok tekintetben változott még a 20. század folyamán. Bár a Bodrogköz árvízvédelmének, vízrendezésének nagy része lezajlott a 19. század végére, valójában a víz menti falvak jelentős részét - elsősorban a Latorca és az Ondava mellett - még századunkban is rendre háborgatta a víz. A Latorca utolsó szakaszának rendezése csak az 1950-es évek második felében történt meg. S ennek jelentősége nem elsősorban abban van a bodrogközi falvak életmódját illetően, hogy pl. 1934-ben a jeges ár elpusztítja Szentmáriát, amit új helyre kell telepíteni, vagy hogy az áradáskor még karókkal kell kijelölni az út nyomsávját a vízben a szekerek számára, vagy hogy még századunkban is csónakon járhatott templomba az áradáskor a radi vagy ladmóci ember. Fontosabb volt ennél, hogy a víz menti falvak népének boldogulását, anyagi lehetőségeit alapvetően megszabta az áradás: vagy azért, mert a többször kijövő víz tönkretette a vetést, s veszélyben volt a kenyér, vagy éppen azáltal, hogy a víz levonulása után kiterjedt legelő jó fűtermése nagy számú állat tartását biztosította, akár más falvak vagy távolabbi tájak népének hízó, heverő állatállományát is eltartva. Bár a Tisza rendezése, s a Tice és Bodrog szabályozása a legnagyobb nehézségeket megoldotta, igen sok felső-bodrogközi falu élete még századunk első felében is sajátos szimbiózisban volt a vizekkel, s együtt változott az a vizek rendezésével. De utalnunk kell arra is, hogy ennek a folyamatnak a lezárása újabb lokális ökológiai válságot vetített előre: sok helyen a táj vízszegénységének, egykori flórája elpusztulásának folyamatát indítva el. Mindez témánk szempontjából azért hangsúlyozandó, mert a táj és ember viszonya a vizsgált térségben még nem volt a 20. század elvárásai szerint megoldott, s annak változásai jelentősen kihatottak a hagyományos népi műveltség arculatára a Felső-Bodrogköz kiterjedt részein. Vizsgált területenk vonatkozásában, de számos kérdésben az egész szlovákiai magyarság kapcsán, nyomatékkal vetődik fel a centrum és a periféria összefüggése. A trianoni döntés előtt a mai Szlovákia déli sávjában élő magyarság lényegében közvetlenül csatlakozott a Kárpát-medence gazdasági centrumához, s intakt részese volt a nyelviművelődési folyamatoknak. (Ez alól csupán néhány kistáj kivétel, amelyeket természetes akadály zár el déli irányban.) Az első világháború után ez a vidék értelemszerűen vált egy új állam perifériájává - beleértve ebbe természetesen a kisebbségi lét nyelvi-