Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

NÉHÁNY TERÜLETI, GAZDASÁGI, ETNIKAI ÉS KULTURÁLIS HATÁS A FELSŐ-BODROGKÖZ HAGYOMÁNYOS NÉPI MŰVELTSÉGÉRE Bizonyára számos oka, s az alapvetően szubjektív megítélés mellett objektív összetevője is van annak, hogy az anyaországban dolgozó etnográfusok hajlamosak vagyunk változatlannak, statikusnak hinni a határokon túli magyarság népi műveltségét. Pontosabban arról lehet szó, hogy a köztük végzett gyűjtéseink inkább az archaikumra, a tradicionális műveltség folyamatosságára koncentrálnak, kevésbé a műveltség - többé-kevésbé törvényszerű, bár bizonyára sajátos hatásoknak is kitett - változására. Pedig nyilvánvaló, hogy a korábban közös állami keretekből történt kiszakadás óta - különböző feltételeiknek megfelelően - egészében sokat változott a hagyományos népi műveltség; értelemszerűen nem csak a magyar népi kultúra, hanem a szomszédos, magyar csoportokat befogadó többségi nemzetek népi kultúrája is. (Ennek lehetőségeiben és fokában persze igen jelentős differenciák vannak Közép- és Kelet-Európa egyes államai között, s bizonyosnak tűnik, hogy más esélyeket ad számukra az ezredforduló és a harmadik évezred is.) Hangsúlyoznunk kell persze, hogy az egyes országokban általánosan jelen lévő gazdasági-társadalmi feltételek mellett a kisebbségi lét - a térség fejlődéséből talán törvényszerűen következően - mindig sajátos, a többségi nemzettől eltérő lehetőségeket (is) jelent a magyar (népi) műveltség és az anyanyelv megőrzésében és ápolásában. Ha figyelmünket a szlovákiai magyarságra fordítjuk, akkor nyilvánvaló, hogy a nagy tömbökben, többé-kevésbé egységes sávban élő népcsoport 1920 után alapvetően új gazdasági, politikai, kulturális és nyelvi feltételek közé került, jóllehet az utóbbi kettő „környezete" korábban is adott volt. Nem vitatható cl azonban, hogy a kedvező termelési adottságú, többségében mezőgazdálkodó magyarság falvainak polgárosodása folyamatos volt, s a gazdasági folyamatokat követő változások a hagyományos népi kultúrát lényegében azonosan érintették a Bodrogköz két oldalán, a Duna csallóközi és szigetközi mentén, s hasonló folyamatok játszódtak le a határ két oldalának középső sávjában is. Különösen igaz ez a volt „szocialista" korszakra, ami a két országban egyaránt szétzilálta a hagyományos falusi gazdálkodást és életmódot, egyaránt tönkretette a legjobb termelési tapasztalatokkal és tudással rendelkező paraszti réteget, s a földéhségét alig kielégített volt zsellért. Iparszerűvé igyekezett tenni a mezőgazdasági termelést, a faluból az iparba űzte a népesség egy részét, ugyanakkor - a tőlünk keletebbre fekvő területekhez képest - a közepes és a gyenge európai életszínvonal közötti feltételeket teremtett - a táji adottságoknak, lehetőségeknek megfelelően. Ez utóbbiban szembetűnő eltérések mutatkoztak/mutatkoznak, de a „hátrányos helyzet" adta esélyegyenlőtlenség szinte tükörképszerűen jelenik meg a szlovák-magyar határ két oldalán. Nem kívánom sorolni azokat a tényezőket, olykor szégyenletes anomáliákat, amelyek a kisebbségi csoportokat hátrányosan befolyásolták (pl. németeket csakúgy, mint magyarokat), csupán azt kívánom hangsúlyozni, hogy a szlovákiai magyar népi kultúra vizsgálata során a műveltség tartalmát, kondícióját tekintve az anyaországihoz hasonlóval kell számolnunk. Az általam vizsgált tájegység, a Bodrogköz két oldala pedig kife-