18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
1887. esztendőt 75 év távolából még sokkal emlékezetesebbé teszi számunkra. A sokoldalú, kitűnő tudós a nép alkotó-fenntartó szerepének megbecsüléséért szállt síkra, Villányinál még hangsúlyosabban. „A magyar történetírás - úgymond -, mint sok más nemzeté is, sokat foglalkozott csatáknak leírásával, királyok, vezérek dicsőségének-gyalázatának fürkészésével... A múlt oly színt öltött a jelen szemében, mintha csak az országlás és erőszak eseményei töltötték volna ki." Pedig kárhoztatandó egyoldalúság „az, mely nyert csatákban, hódításban, világi fényben s a hozzákötött dologtalanságban látja a dicsőt, az előkelő nagyot, s amely a névtelen milliók fenntartó, verítékes munkáját alárendelt résznek tekinti; sőt azt sokszor megveti". Mulasztást követett el történetírásunk, midőn „nem fürkészte s nem írta meg egyszersmind annak a munkának történetét is, amely e nemzetet egy ezredév óta a föld, tehát hazája birtokában megtartotta". Ezt akarja ő egy részében jóvátenni, amikor „a magyar halászó nép zajtalan, nehéz munkáját" kutatja, „mert egyedül e munka az, amelyből a hatalom halászati adományozásait merítette". Nem elég a haszonélvezetek krónikás módjára való felsorolását adni: „a halászat ősfoglalkozás, melynek története nemcsak évszámokkal, hanem a nemzet életével is szorosan összefüggő". 44 Korábban a történetírás, ha a néphez egyáltalán hajlandó volt leereszkedni, általában az udvar, az előkelők magasából, az állam szemszögéből tekintett le annak úri gondoskodás jótékony fényétől besugárzott, azon keresztül értelmet s értéket nyert létezésére. Lassankint azonban, a teremtő munka révén, az egyszerű ember is önálló, cselekvő históriai tényezővé lép elő, miután a kiegyezés óta liberális történetíróink (mindenekelőtt Szilágyi Ferenc, Márki Sándor, Nagy Benjámin, Gombos Ferenc Albin) már az űri rend ellen támadt paraszti megmozdulásokat sem bélyegezték elvetemült lázadásoknak, ellenkezőleg, általában a nép oldalára állva, annak szemszögéből méltatták azokat. 4 ' Hiányzik azonban még a kétféle törekvés és szemlélet termékeny egybeforradása: a paraszt alkotó munkájának feltárása még nagyobbrészt pozitivista részről hangoztatott követelmény csupán, viszont a liberálisok szeme előtt jobbára csak a parasztfelkelések tüzének fényében csillannak meg népünk hajdani életének körvonalai. Ez jellemzi a liberális Benedek Elek népszerű munkáját is, melyet „a szegény, elnyomott nép felszabadulásának" félszázados emlékünnepére írt, s amelyben a nép mellett való kiállás a legerőteljesebb hangsúlyokkal kér helyet magának. „Az istenadta nép történetéi" akarja a közönség kezébe adni, „mely ezer esztendő óta dereka ennek az országnak, ereje, tápláló vére a nemzetnek". Könyve kizárólag „a föld népének története, állapotának, életének rajza" kíván lenni, „a szolgaságtól a szabadságig"; ez, hogy „nemzet" ugyanis üres szó volt jó kilenc évszázadon át, „úri és parasztnép lakta e földet, kölcsönös szeretet, bizodalom nélkül. Az úr magának élt; a paraszt is magának... Egy nyelvet beVillányi Sz. i. m. Győr 1881. 5. 1. - Herman Ottó: A magyar halászai könyve. Bp. 1887. 62-5.1. Másik agrártörténeti fontosságú kötete: A magyarok nagy ősfoglalkozása (Bp. 1909) már lényegében csak a pásztorkodás múltjára vonatkozó, Tagányi K. és Takáts S. útmutatása révén összegyűjtött forrásanyag felsorakozt atása. A " Szilágyi Ferenc: A Ilóra-világ Erdélyben. Pest 1871. - Márki S. i. m. - Uő: Pero lázadása. Értekezések a történeti tudományok köréből (a továbbiakban: Ért. t. t. k.) XV. Bp. 1893. - Uő: Századok 1894. - Uő: Arad vármegye és Arad sz. kir. város története. I—II. Arad 1892-95. - Nagy B.: A magyarországi jobbágy állapota Róbert Károlytól 1514-ig. Bp. 1896. - Gombos F. A.: Az 1437-ik évi parasztlázadás története. Kolozsvár 1898.
