18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
szeltek, egy Istent imádtak: mégsem voltak testvérek. Ami az egyiknek üdvösség volt, a másiknak kárhozat. Amely forrásból életvize bugyogott az egyiknek, halálvize a másiknak." 40 A mezőgazdaság és a parasztság történetének kutatására irányuló különféle törekvések, melyek Berzeviczytől s Horváth Mihálytól kiindulva pozitivista, illetőleg liberális beállítottságú historikusaink között mind messzebb ható s mind mozdítóbb erejű hullámokat keltettek, szinte egytől egyig valamelyes visszhangra találtak Acsády Ignácnál. Nehéz lenne őt egyetlen irány követőjének beskatulyázni: alapjában véve a liberalizmus híve volt és maradt, de az újságíró friss érzékenységével s gyors felfogókészségével egymás után fogadta be s tükrözte a maga módján, növekvő hatásfokkal vissza a legváltozatosabb hatásokat. Míg Tagányi úgyszólván csak a történetírói gyakorlatban, Acsády ezenfelül s mindenekelőtt elvi síkon harcolt a gazdaság- s ezen belül az agrártörténelem létjogosultságának elismertetéséért. Bőséges elvi megnyilatkozásaiban egymáshoz kapcsolódva és továbbfejlesztve, olykor ellentmondásoktól sem mentesen együtt található minden fontosabb állásfoglalás, melyet a XIX. század a negyvenes évektől fogva a gazdaságtörténettel kapcsolatban felszínre hozott. De felfogása s munkássága más okból is kissé részletesebb ismertetést érdemel: rajta keresztül s vele mintegy nyugvópontra jutva a magyar agrártörténelem megszületésének szinte egész küzdelmes folyamata, teljes problematikája feltárul előttünk. A liberális irány hívére vall mindenekelőtt, hogy Acsády - a pozitivisták szinte egész táborával szemben - nem önmagáért fürkészi a múltat, hanem a (burzsoá) állam és társadalom szolgálatában látja a történetírás hivatását. Alihoz azonban - hangoztatja -, hogy ezt igazán betölthesse, a históriának nemzetivé kell válnia, mégpedig a gazdaságtörténet segítségével. Ez ugyanis érdekességénél fogva elsősorban hivatott a nevelő szerepére, s a történeti érzék elmélyítésére is alkalmasabb, mint a história bármely más ága, minthogy a gazdasági érdekek fontossága az utóbbi időben addig nem látott mértékben vált köztudattá. „Ha tartalmát általános nemzeti szellemben ki nem bővíti, a magyar történetírás csak egyoldalú és szűk körű tudomány marad, melynek kétségkívül így is megvan a maga haszna, de csupán a tudósok kisebb körére. Nemzeti jelentőségre ilyképpen nem vergődhetik s nem is lehet azzá, amivé lennie kellene: az élet tanítómesterévé." Gyakorlati szempontok is a történetírás átalakítását kívánják, kivált amióta új társadalmi osztályok kerültek politikai hatalomra, s vagyonosság és műveltség a névtelen milliók között is terjed, melyek eddig nyomorra és tudatlanságra voltak kárhoztatva. A munkásosztályok jelenben elért gyakorlati jelentősége egykori szereplésük felé tereli a figyelmet. A munkából élő, pusztán tehetségére és szorgalmára utalt polgárság érdeklődni kezd múltja s azok iránt, kik elődei voltak az ország polgárosításában. De az állam is ösztönzést nyer arra, hogy a történetírást támogassa e társadalmi rétegek hajdani szerepének kutatásában, s így hathatós tanulságokat nyerhessen reformtevékenységéhez. A gazdasági élet története ugyanis a jelent is megmagyarázza, sőt a jövendő fejleményeit is körvonalazza, „tehát nemcsak mint érdekes tudományos probléma, ...hanem mint a gyakorlati politika egy fontos mozzanata is legfőbb jelentőségű". Ahol így az igazi gazdaságtörténelem kifcjlő^'BenedekE.: A magyar nép múltja és jelene. Bp. 1898. 2-3, 558. 1.
