18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

szóban ez irányú elmaradottságunkat hánytorgatja fel: „Míg Európa mívelt nemzetei saját hazájok mívelődéstörténelmének kidolgozásával már be nem érve, az egész világ, az összes emberiség culturai viszonyaival ismertetik meg az olvasóközönséget: az élő nevezetesb népek közül egyedül még a magyar nélkülöz ily szükséges, ily korszerű művet." Bár - folytatja - a hazai történet e részben elég fenséges tárgyat nyújt, s forrásokban, előmunkálatokban, tehetséges történetírókban sincs hiány - „a várva várt műnek, a polgáriasodás, az alkotmány kifejlése történetének magyar nyelveni közrebocsátása semmi tért nem nyert, és e részben semmi kilátással, semmi reménnyel nem kecsegtettünk". Ezért maga adja közre évtizedes gyűjtésének eredményét, a művelődés történetét az államélet fejlődésével kapcsolva öszsze. Valójában azonban fejlődésről alig-alig esik szó: a politikai események alapján megvont időhatárokon belül egy-egy korszak statikus egység nála, ezeken belül mozdulatlannak írja le az állami berendezkedés s a műveltség különféle ágait. Szemmel láthatólag valamennyi ismert adat pontos kritikai leltárának szánja művét, ahol az olvasó szigorúan megvont tárgyi fejezetekbe, mechanikus fő- és alcsoportokba skatulyázva találja, amire szüksége lehet, külön fiókban a pénzügy s a „közgazdászat" anyagát. (A „munkátlanság" című pont pl. a népességről szóló rész „jellemzés" fejezete „lelki tulajdonságok" című alfejezetének „hibái" szakaszában található.) Az adatok kiszakítottságán s szétforgácsoltságán ez a mechanikus rendszerezés persze nem sokat segít: a merev széttagolás közben darabokra hull a fejlődés vonala.

34 Ugyanez jellemzi későbbi hasonló, szintén csonkán maradt művét (A míveltség fejlődése Magyarországban, Bp. 1880), nemkülönben azokat is, melyekben az adatokat más mesterséges rendező elv alapján; az időrend fonalán iparkodott összefűzni (Hazánk évlapjai, uo. 1875; Magyarország emléklapjai, no. 1882), valójában megint csak a természetes összetartozás széttördelésével. Hog)' Kerékgyártó nem állt egyedül az atomizált adatok fejlődéstől elvonatkozó, külsőleges-mereven elhatárolt szakokba gyömöszölésével, arra eleven példa lehet Orívay Tivadar agrártörténeti érdekű munkássága. Míg a liberálisok rendszerint a jelen problémáival összefüggő, szélesebb érdeklődésre számot tartó témát választottak, az adatok gyűjtésében, kritikájában s megszólaltatásában nem sok gondosságról tettek tanúságot, előadásmódjuk közönségre ható publicisztikába vagy a szépirodalom felé hajlott, mégis bizonyos összefüggések, fejlődésvonal felvázolásával próbálkoztak - a pozitivista Ortvay, ezzel szöges ellentétben, szürke, minden politikai aktualitástól mentes tárgyra vonatkozólag bámulatos szorgalommal gyűjti, pontosan idézi adatait, eredeti összefüggésükből kiszakítva, élettelen rendszerbe tagoltan (esetleg csak utalás formájában) sorakoztatja fel azokat, s minden következtetés levonásától tartózkodik. „Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig" című munkájában vizeink hajdani adatainak közlését, topográfiáját, kultúr- s mellesleg fizikai történelmét ígéri - valójában nem keresztmetszetet ad, annál kevésbé fejlődésrajzot. Csak egy-két (mint a „halászat és haltenyésztés") címM

Békefi Rémig: Kerékgyártó Alajos Árpád emlékezete. Bp. 1904. 11-3. I. - Kerékgyártó Árpád: Magyarország mívelődésének története, I. Pest 1859, folytatása 2 füzetben 1865, az 1114-ig terjedő korszak I. fejezeténél kiadási nehézségek - a közönség részéről efféle száraz összeállítások iránt mutatkozó csekély érdeklődés - miatt, mint nem egy hasonló pozitivista vállalkozás, félben maradt. Vö. még Magyarország történetének kézikönyve c. művével (Pest 1867 - Bp. 1874), ahol egyes korszakonként, ill. „a törvényhozás eredményeiként" (!) hasonló csoportokba szétkülönítve közli művelődéstörténeti adatait.