18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

ség jelentós krónikája kerekedik. 11 Kevéssel utóbb Berzeviczy Gergely nemcsak e parasztszemléletet fejleszti tovább: többet is tesz ennél: a felvilágosodás szélesre tárult történetírói programja nevében elsőnek tör pálcát az egyoldalú politikai történelem felett. „Történetíróink - írja - nem annyira az ország, mint inkább a királyok történetét, ezek örökösödését, viszályait, háborúit, szerzéseit s a főbb családok sorsát beszélik el. De hogy milyen volt az ország belső állapota, mik a nép jólétének vagy nyomorának okai, mint alakult a néprétegek egymáshoz való viszonya, a nemzet megélhetése s a haza alkotmányának képe: arról alig emlékeznek meg."

12 S az újszerű elvi álláspontot azután nevezetes gyakorlati tett követi: Pf ahler Károly a jobbágyság történetének első nyomtatott feldolgozását adja, korához képest kiváló felkészültséggel, s a jobbágytartó urakra tett kritikai megjegyzésektől sem riadva vissza.

13 Bár a felvilágosodás e képviselőit szorosabb szálak nem fűzik egymáshoz, valamennyiükre jellemző, hogy amikor a humánum magaslatáról ítélkeznek a feudalizmus sötét századai fölött, az állam történetén belül anyagi kérdésekre s a nép sorsára is kiterjesztik figyelmüket. Az első tulajdonképpeni történeti „iskola", melyben a felvilágosodás hullámai szinte a romantika gátló közbeiktatása nélkül folytatódnak s lendülnek tovább: a liberalizmus. A reformkor, a bontakozó kapitalizmus páratlan anyagi fejlődése az érdeklődést nagymértékben gazdasági kérdések felé terelte, ami a történetírásra sem maradhatott hatástalan. Az új iránynak Horváth Mihály az első és legfontosabb képviselője. Nem csupán azáltal, hogy a XIX. századig ívelő gazdasági fejlődésünknek minden előzmény nélkül egyszerre egész átfogó rajzát adja, olyan - saját szavai szerint - a közkívánatnak megfelelő összefoglalást, mely mindmáig használható s egyedül áll -, hanem elvi állásfoglalásával is. Világosan látja, hogy a kornak, melyben él, „egyik legbélyegzőbb jelleme: az élet anyagi része felé fordított figyelem, a népszorgalom s általa a népboldogság emelésére fordított törekvés". S épp az „anyagi érdekek" (azaz a tőkés fejlődés) aktuális fontosságából kiindulva, ő már súlyos mulasztásnak bélyegzi, hogy a historikusok csak trónváltozások és országszerződések, háborúk és békekötések, egyéni tettek és véres csaták, cselszövés, dúlás, viszály és más lármás, de komoly következmény nélkül maradt események részletes történetét adták, a békés polgári tevékenységet alig méltatva figyelemre; hogy elsősorban a szokatlan és csillogó, „bár belérték nélküli" kötötte le érdeklődésüket, inkább a zsarnoki hatalom emlékét örökítve meg, semmint azokét, kik csöndes munkával az emberi élet könnyebbé, boldogabbá tételén fáradoztak. A történeti irodalomnak nagy hézagát ismeri fel abban, hogy csak akörül forog, ami az udvarral és a kormányhatóságokkal áll kapcsolatban, s az államtörténetbe nem építi be mint „fójelentést" a néptömeget, mely veleje, lelke a „státusnak", s amely nélkül ez „üres minta marad". A nemzetek történetében hangoztatja - aligha bír valami nagyobb fontossággal a néposztályok egymáshoz való viszonyánál: a nemzet életére legmélyebben ható események forrása ez, jólét, "Kollárról 1. Wellmann L: Parasztnépünk... 9. I. - Tessedik parasztszcmléletéről 1. uő: Tessedik Sámuel. Bp. 1954. 33-9. 1. (A „Nahrungstand" értelmezését azonban itt helyesbíteni kell.) - Tessedik Memorabilia Szarvasiensia c. művét Nádor Jenő adta ki fordításban „Szarvasi nevezetességek" címmel (Bp. 1838). De conditione et indole rusticorum II. n. 1809. 1. 13-4. 1. 'lus georgicum. Keszthely 1820.