18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

megelevenítésére törekszik, minden más adatforrást: térképet, képes ábrázolást, tárgyi hagyatékot, szokásanyagot, szóbeli hagyományt is meg kell ragadnia - eb­ben a követelményben az jut kifejezésre, hogy az írott és nyomtatott betű mező­gazdaságunk és falusi társadalmunk múltjáról nem mond eleget. A források bősé­ge, együttes előfordulása és kifejező ereje dolgában ugyanis a gazdaságtörténész általában véve rosszabbul áll, mint a politikai történelem művelője; ám agrármúl­tunk kutatójának még a gazdaságtörténelem körén belül is fokozottan hátrányos a helyzete. Az ipar és a kereskedelem története ti. olyan elsőrendű kútfőkön nyu­godhat, mint a városok és a céhek levéltára: 7 szervesen összefüggő, többé-kevésbé kerek irategyütteseken, amelyek magának a polgárságnak tevékenységéből sarjad­tak. Az agrártörténelem fő írott forrásai viszont, túl a községi önkormányzat gyér és kései emlékein, az állam és a földesuraság tevékenysége nyomán jöttek létre. A paraszt hosszú évszázadokon át alig élt az írás eszközével, s zárkózottsága, szűksza­vúsága, csekély szervezettsége folytán egyébként is kevesebb nyomát hagyta hátra tevékenységének. Midőn ezért a kutató az államigazgatás aktáihoz folyamodik, kénytelen más vonatkozású adatok tömege közül az elszórt s - kivált a feudalizmus korábbi századaira nézve - viszonylag csekély számú agrártörténeti vonatkozásokat nagy fáradsággal előbányászni. Abban pedig a földesúri eredetű kútfőcsoport is megegyezik az államival, hogy az uralkodó osztály látásmódját tükrözi, annak szemszögéből tekint a falu életére. A parasztság viszont szélesebb szervezeteket tar­tósan nem tudott kiépíteni magának, a faluközösség vagy éppen egyes gazdaságok sorsa, munkája pedig kevés közvetlen, önnön lényéből fakadó írásos forrást ha­gyott maga után. 8 S amióta agrár-szakirodalommal rendelkezünk, ez sem annyira népi gazdálkodásunk állapotát vagy folyamatait rögzíti, mint inkább birtokos uraknak szóló javaslatokat tesz, magasabb rendű kívánalmaknak ad hangot. Egy­szóval: az agrártörténet elsőrendű forrásanyagának természete éppen nem volt ösztönző hatással a kutatómunka nekilendülésére. E kútfőadottságok a történeti ábrázolás módjára és lehetőségére sem ma­radtak hatás nélkül. Említettük: egyéni akaratnyilvánításnak jóval nagyobb szerep jut a politikai események felszínen hullámzó tarka forgatagában, mint a gazdasági­társadalmi fejlődés mély áramában, mely az anyagi szükségletek közös medrében döntően a kollektívum rendszerint lassú mozgásával hömpölyög tova. Márpedig feltűnő, hírneves egyéniségek messze hangzó, bőven s beszédesen megörökített ''Uo. 39. 1. - Vö. BeUnyesy Márta: Középkori mezőgazdaságlörlénetünk kutatási módszereiről. Gödöllő-Bp. 1937. 13. stb. 1. 'L. Domanovszky Sándor előszavát a „Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez" c. so­rozathoz: Jármay Edith-Bakács István: A regéczi uradalom gazdálkodása a XVIII. században. Bp. 1930. 4.1. H Belényesy M. i. m. 9. 1.; korábbi hasonló megállapításomat idézve, helyteleníti annak pusztán az adalszegénységgel való megokolását, hog)' „a középkori agrártechnika kutatásától szinte mindmáig annyira visszariadt történettudományunk". Megjegyzendő, az általa idézett részben nem a speciális kö­zépkori agrártechnika kutatásáról, nem is adatszegénységről, hanem kutatási nehézségről beszéltem. E kifejezés éppen arra utalt, hogy az agrártörténeti adatelőfordulás sajátosságai olyan problémákat vet­nek fel, melyek a kutatómódszerre is kihatnak; a módszer kérdései azonban konkrétan csak akkor je­lentkeznek, mikor a kutató már a gyűjtés fájába vágta fejszéjét. Érthető, hogy agrárlörténet-írásunk, kivált fejlődésének korábbi szakaszában, mikor a módszer kérdéseivel még keveset bajlódott, elsősor­ban nem olyan célok felé törekedett, melyek elérését az adatok szórványos előfordulásával s a feldolgo­zással járó nehézségek problematikussá tették. Történettudományunk egész fejlődése számos hasonló példát szolgáltat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom