18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
megelevenítésére törekszik, minden más adatforrást: térképet, képes ábrázolást, tárgyi hagyatékot, szokásanyagot, szóbeli hagyományt is meg kell ragadnia - ebben a követelményben az jut kifejezésre, hogy az írott és nyomtatott betű mezőgazdaságunk és falusi társadalmunk múltjáról nem mond eleget. A források bősége, együttes előfordulása és kifejező ereje dolgában ugyanis a gazdaságtörténész általában véve rosszabbul áll, mint a politikai történelem művelője; ám agrármúltunk kutatójának még a gazdaságtörténelem körén belül is fokozottan hátrányos a helyzete. Az ipar és a kereskedelem története ti. olyan elsőrendű kútfőkön nyugodhat, mint a városok és a céhek levéltára: 7 szervesen összefüggő, többé-kevésbé kerek irategyütteseken, amelyek magának a polgárságnak tevékenységéből sarjadtak. Az agrártörténelem fő írott forrásai viszont, túl a községi önkormányzat gyér és kései emlékein, az állam és a földesuraság tevékenysége nyomán jöttek létre. A paraszt hosszú évszázadokon át alig élt az írás eszközével, s zárkózottsága, szűkszavúsága, csekély szervezettsége folytán egyébként is kevesebb nyomát hagyta hátra tevékenységének. Midőn ezért a kutató az államigazgatás aktáihoz folyamodik, kénytelen más vonatkozású adatok tömege közül az elszórt s - kivált a feudalizmus korábbi századaira nézve - viszonylag csekély számú agrártörténeti vonatkozásokat nagy fáradsággal előbányászni. Abban pedig a földesúri eredetű kútfőcsoport is megegyezik az államival, hogy az uralkodó osztály látásmódját tükrözi, annak szemszögéből tekint a falu életére. A parasztság viszont szélesebb szervezeteket tartósan nem tudott kiépíteni magának, a faluközösség vagy éppen egyes gazdaságok sorsa, munkája pedig kevés közvetlen, önnön lényéből fakadó írásos forrást hagyott maga után. 8 S amióta agrár-szakirodalommal rendelkezünk, ez sem annyira népi gazdálkodásunk állapotát vagy folyamatait rögzíti, mint inkább birtokos uraknak szóló javaslatokat tesz, magasabb rendű kívánalmaknak ad hangot. Egyszóval: az agrártörténet elsőrendű forrásanyagának természete éppen nem volt ösztönző hatással a kutatómunka nekilendülésére. E kútfőadottságok a történeti ábrázolás módjára és lehetőségére sem maradtak hatás nélkül. Említettük: egyéni akaratnyilvánításnak jóval nagyobb szerep jut a politikai események felszínen hullámzó tarka forgatagában, mint a gazdaságitársadalmi fejlődés mély áramában, mely az anyagi szükségletek közös medrében döntően a kollektívum rendszerint lassú mozgásával hömpölyög tova. Márpedig feltűnő, hírneves egyéniségek messze hangzó, bőven s beszédesen megörökített ''Uo. 39. 1. - Vö. BeUnyesy Márta: Középkori mezőgazdaságlörlénetünk kutatási módszereiről. Gödöllő-Bp. 1937. 13. stb. 1. 'L. Domanovszky Sándor előszavát a „Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez" c. sorozathoz: Jármay Edith-Bakács István: A regéczi uradalom gazdálkodása a XVIII. században. Bp. 1930. 4.1. H Belényesy M. i. m. 9. 1.; korábbi hasonló megállapításomat idézve, helyteleníti annak pusztán az adalszegénységgel való megokolását, hog)' „a középkori agrártechnika kutatásától szinte mindmáig annyira visszariadt történettudományunk". Megjegyzendő, az általa idézett részben nem a speciális középkori agrártechnika kutatásáról, nem is adatszegénységről, hanem kutatási nehézségről beszéltem. E kifejezés éppen arra utalt, hogy az agrártörténeti adatelőfordulás sajátosságai olyan problémákat vetnek fel, melyek a kutatómódszerre is kihatnak; a módszer kérdései azonban konkrétan csak akkor jelentkeznek, mikor a kutató már a gyűjtés fájába vágta fejszéjét. Érthető, hogy agrárlörténet-írásunk, kivált fejlődésének korábbi szakaszában, mikor a módszer kérdéseivel még keveset bajlódott, elsősorban nem olyan célok felé törekedett, melyek elérését az adatok szórványos előfordulásával s a feldolgozással járó nehézségek problematikussá tették. Történettudományunk egész fejlődése számos hasonló példát szolgáltat.
