18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai

folyik a tiszta jövedelem túlnyomó része, s utóbbi ez esetben nem sokkal kevesebb a nyers bevételnél, hiszen az allódium rovására jelentőségükben megnőtt úrbéresés árendajövedelmek csaknem teljes egészükben tiszta hasznot jelentenek, velük szemben jóformán csak a bíráskodás költségei alkotják a teheroldalt. De ha szükség volna számottevőbb forgótőkére, akkor sem hagyna ilyet a földesúri absentismus, mely pénzt és folyton csak pénzt sürget; néha még konvencióra, vetőmagra stb. is alig jut, mert az úr csaknem teljesen felemészti a jövedelmeket. A nagybirtok feleslegei kifelé áramlanak, többnyire idegen ország gazdasági vérkeringésébe ömölve; belőlük a magyar föld s maga az uradalom alig lát valamit viszont. Nem sokat változtat ezen a XVIII. és XIX. század fordulójának mezőgazdasági konjunktúrája s az aliódiumnak nyomában járó fellendülése sem. A feleslegek szintúgy elvesznek a magyar gazdasági élet számára, mint korábban, csak a jövedelmek megoszlása módosul; kitűnik ez a gödöllői uradalom részletesen feltárt számadásaiból, melyek alig félszázad alatt híven tükröznek sorban egymás után patriarchális és erőteljesen allodizáló, személyes és absentista gazdálkodást. E tényezők kombinálódása során a személyesen és patriarchális módon gazdálkodó, kevesebbel is beérő nagybirtokos jelenik meg elsőnek, még a töröktől visszahódított területnek a kultúra számára való visszahódítása során; gazdálkodását a jobbágyok csekélyebb megterhelése, a terményjövedelmek viszonylag nagyobb súlya, a sok eladatlan gabonafelesleg s általában a bevételek és kiadások aránylag kisebb összege jellemzi. Feudális jellegű jövedelmek és költségek, mint a vámbevételek s a subsidium, gyakran még jelentékeny szerepet visznek az uradalom háztartásában, ahol a bevételek tetemes része még természetben kerül fogyasztásra; ez egyúttal azt jelenti, hogy a nagybirtokon az önellátó gazdálkodás jut túlsúlyra, belőle a jövedelemnek csak kis része áramlik kifelé, a többit úr és népe helyben fogyasztják el. Ezzel szemben az absentista földesuraság útját a jobbágyok erősebb megterhelése, az árendajövedelmek növekedése s a pénzbevételek előtérbe nyomulása jelzi a természetbenick rovására; a kiadásokra pedig a földesúri luxus s a jobbágyság ridegebb kezelése nyomán megszaporodott igazságszolgáltatási költség és csökkent segélyezés nyomja rá bélyegét. Ajövedelmek összegének állandó növekedése általánosjelenség a XVIII. század nyugodtabb atmoszférájában, de igazán szembeszökővé csak a század végén meginduló mezőgazdasági konjunktúra hatása alatt lesz, különösen akkor, ha a piaci lehetőségek erős kezű, személyesen gazdálkodó földesúrra találnak. A táguló allódium jövedelmei egyszerre maguk mögött hagyják az úrbéres- és árendabevételeket: utóbbiakat a bérleti forma visszaszorulása és az infláció csökkenti értékükben, a jobbágyszolgáltatások fokozásának pedig bizonyos határon túl útját állja a paraszttelkek korlátozott száma. Az uradalom igyekszik terményben beszedni, amit lehet, de most már nem azért, hogy saját szükségleteit fedezze, hanem hogy jó áron eladhassa azt a hirtelen kitágult piacokon; különösen a robotteher az, amit növelni igyekszik, hogy szélesedő majorságain erősen fokozhassa gabonatermelését. Valóban, az allodiális termelés most már a gabonadézsma-jövedelem fölé kerekedik, a figyelem az urasági táblák művelésére összpontosul, míg a szőlőtermelés, a hanyatló allódium jellegzetes üzemága most háttérbe szorul, vele versenyre kél még az erdők haszna is. Feleslegtermelés nagybani eladásra: ez lesz a gazdálkodás irányító elve, s ebben a gabonának méltó társául