18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
szegődik a juh, gyors terjeszkedésében maga mögött hagyva az Alföldön addig egyeduralkodó szarvasmarhát. A földművelés és állattenyésztés e két domináló s egyben legextenzívebb ágába, melyek a maguk primitív és egymásra utalt művelésében oly jól kiegészítik egymást, a földesúr személyes bekapcsolódása hoz intenzívebb elemeket: a kiadások oldalán egyszerre számottevő tétellé duzzad a tenyészállatok beszerzésének költsége, nagyobb súlyt nyer a birtokfelmérési és irodai költség is, a racionálisabb kezelés és elszámolás e két csalhatatlan kísérőjelensége; kívülről áramlik be, tehát terményfeleslegét jobbára nem saját körén belül fogyasztja el immár, hanem a nemzetgazdaság vérkeringésébe juttat vele új energiákat. A pénzjövedelem jelentékeny részét ugyan most is a földesúr éli fel, nagyobbára kifelé ömlik az, de a megnövekedett kiadások összegét már a bevétel szabja meg, s jut belőle gazdasági befektetésekre is. Végeredményben azonban még mezőgazdasági konjunktúra idején s piaci haszonra törő földesúr alatt sem találkozunk a majorság korlátlan terjeszkedésével: bár a nagybirtokos számára ekkor az allódium jelentékenyen többet hoz a jobbágyföldeknél, terjedelme még utóbbiakénak 10%-át is alig lépi túl, ami mutatja, hogy nálunk még kedvező életfeltételek mellett sem jutott el igazi, tökéletes ugyanekkor megjelennek a gabona- és borvásárlásra (eladás célzatával) kiadott összegek is, jeléül az allódium erős piaci beállítottságának. A nagybirtok kilép korábbi elzárkózottságából, pénzjövedelmének tetemes része formájáig, végletes kíméletlenségig Kelet-Európa újkori agrárszervezeti átalakulása/ 0 Madártávlatból végigtekintettünk az utakon, melyeken előre haladva, újabb mezőgazdaságtörténetünk a magyar agrárélet múltjának bensőbb megismerésére, teljesebb megértésére törekszik. Gondolatmenetünk kifejtéséhez, következtetéseink levonásához csaknem kivétel nélkül a Domanovszky Sándor szerkesztette tanulmányok adták az alapot, ami - különösen a kutatás korábbi, bevezetőül vázolt állapotával egybevetve - mindennél jobban rávilágíthat az új kezdemény jelentőségére, arra, hogy csak a helyi fejlődésből, egy-egy organikus gazdasági egység életéből kiindulva juthatunk el a magyar mezőgazdaság hajdani képének igaz megelevenítéséig. Legtöbb eredménnyel, birtokszervezeti, társadalmi és gazdasági vonatkozásban egyaránt, a nagybirtok hajdani gazdálkodásának feltárása kecsegtet; a középbirtok sorsának és életének kutatása távolról sem bíztat hasonló kilátásokkal, a jobbágy gazdálkodásának megismeréséhez pedig egyelőre - amíg régi dűlőtérkép-anyagunk összegyűjtésére és modern feldolgozására sor nem kerül - szintén a nagybirtok múltjának kutatásán át vezet a legjárhatóbb út. Mezőgazdaságtörténetünknek tehát nem lehet fontosabb, sürgősebb és dicsőségesebb feladata, mint továbbhaladni azon az úton, melyet Domanovszky Sándor jelölt ki számára. Ezt a célt kívánják szolgálni a fenti sorok is, amikor az eredmények egybefogása, a fejlődés útjainak kihangsúlyozása s a tanulságok levonása révén szélesebb áttekintést, biztosabb kiindulópontot és hasznosítható szempontokat igyekeznek nyújtani a jövendő kutatás számára. Nem elsietett összefoglalás szándéka, hanem a végzendő munka megkönnyítése vezetett fejtegetéseinkben, melyeknek hosszabb lélegzetű (bár így is igen rövidre fogott) előadását az ünnepi alkalom indokolta meg, a ,0 A jövedelemre 1. Komoróczy, 101-2., 106-12. 1.; Thott, 61-69. 1.; Berlász, 18-19. 1.; Csapody, 3435., 39., 43-44., 49-51. I.; Jármay-Bakács, 16-17., 47-49., 66-72. I.; Gerendás, 150-54. 1.; Wellmann, 16269.1. és az egyes tanulmányok táblázatait.
