18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
uradalmain: rajtuk a majorsági üzem alig törekszik többre a belső (elsősorban háztartási, konvenció-, vetőmag-) szükséglet fedezésénél. Ami felesleg adódik, az nagyobbrészt dézsmából és malomvámból s nem a majorsági táblák műveléséből folyik be; a terményjövedelem nagyobb részét maga a nagybirtok fogyasztja el, piacra csak alkalomszerűen kerül belőle, akkor is csekély mennyiségben. Megkevesbednek s gyöngülnek a szálak, melyek az uradalmakat a külvilághoz fűzik, a nagybirtok, mely az újkor elején egyszerre kitárult a gazdasági élet egésze felé minden termeivényével, most jobban begubózik, s erősebben hagyatkozik népe anyagi erejére. A jobbágyok termény- és pénzszolgáltatásainak ismét jelentősebb szerep jut egy-egy uradalom háztartásában, a hangsúly a majorsági művelésről gyakran ezekre tolódik vissza; sőt állandó és kellő tágasságú felvevő piac híján gyakran a termelés végpontjává is a paraszt lesz, a terményfeleslegek egy részét is az ő nyakába varrja a földesúr. A gabonánál ez mindenesetre nehezebben megy, mint a bornál, melyet mindig el lehet helyezni a falusi korcsmákon, a nagybirtok tehát kénytelenkelletlen lemond a gabonatermelésnek, e tipikus allodiális üzemágnak továbbfejlesztéséről, s nagyobb teret juttat a költségesebb, de biztosabb jövedelemmel járó szőlőművelésnek. így lesz a bortermelés a XVII. századi nagybirtok legfontosabb jövedelmi forrásává többnyire még ott is, ahol a viszonyok a szőlő számára nem a legkedvezőbbek; a legszélsőbb véglet a regéci uradalom, ahol a pénzjövedelem néha 80%-ig a bor értékesítéséből folyik be, míg gabonát nemegyszer saját szükségletre is drága áron kell vásárolni. Persze a feleslegek nagyobb része itt is a jobbágy dézsmájából és hegyvámjából adódik, aminthogy fogyasztójuk is legtöbbnyire a paraszt: a korcsmában vagy a házak során ő issza meg a földesúr borát. Ez a kicsinyben való eladás hű tükre a majorsági üzem kisszerű, szűk keretek közt tengődő életének; hozzájárul még, hogy a bor apránkint való kimérését nem tisztviselőre, hanem korcsmárosra vagy jobbágyra bízza az uradalom, s ezzel a közvetlen értékesítés kicsúszik kezéből. Egyáltalán, minden hanyatló aliódiumnak, különösen absentista földesúr kezén, jellemzője az árendajövedelem előtérbenyomulása: szemben a XVI. század nagybirtokosával, aki a majorsági termelést s a feleslegek piacravitelét szilárdan tartja kezében, és benne maga is tevékenykedik, a későbbi időknek birtokaitól távol élő földesura sem a gazdálkodásba, sem az értékesítésbe nem ártja bele magát, előbbi visszafejlődik, utóbbi idegen kézbe kerül. Míg a terményjövedelemben a jobbágyszolgáltatások, addig a pénzbevétel terén főként a puszták, legelők, sőt urasági földek, továbbá malmok, mészárszékek, korcsmák, pálinkafőzők stb. bérösszege nő jelentőségében, de megszaporodik a parasztság pénzadója, a naturalia- és robotváltság, esetleg a pénzbírság is (igaz, hogy a jobbágy, akinek a termények értékesítése nem kis gondot okoz, gyakran hátralékban marad velük, különösen rossz esztendőben). Az absentismus s a velejáró luxus nyomán, a terményjövedelem rovására, pénzgazdasági formák lépnek előtérbe, de ez távolról sem jelent haladottabb gazdálkodást, vagy a majorsági üzem fellendülését, ellenkezőleg: mihelyt a pénzjövedelem a jobbágyok verejtékes munkával öszszekuporgatott garasaiból tevődik össze, s nem kívülről, távoli piacokról áramlik be az uradalomba, ez mindig az allódium fejletlenségének a jele. A XVII-XVIII. század absentista földesura „Ausgabewirtschaft"-ot űz, nem kiadásai igazodnak a belső fejlődés útján gyarapítható bevételekhez, hanem megfordítva: fokozódó költekezései préselnek ki birtokaiból egyre növekvő bevételeket. A földesúr kezéhez
