18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
ségét.) így is, úgy is jelentős jövedelmet hoz ez a XVIII. században erősen terjedő szeszes ital, mert egyébként nem becsült melléktermékeket, veszendőbe ment értékeket hasznosít: törkölyt, seprőt, romlott bort és gabonát (ezekből pedig van bőven). De ipari feldolgozásra kerül gyakran a jó gabona is, kivált a sörfőzésben, mely viszonylag nagy technikai berendezéssel igyekszik az árpához értéktöbbletet hozzáadni: egy-egy sör-nevelőházhoz csűr, magtár, malátaház, szárító, malom, több pörkölőkemence és áztatókád, főzőüst, csőrendszer, hűtőberendezés, esetleg istálló is tartozik, több tagú személyzettel. így a sörfőzés a mezőgazdasági ipar valamennyi ága közül a legintenzívebb módon szolgálja a gabonafeleslegek értékesítését, ha ezeknek, legalább részben, nincs megfelelő piaca. Érdekes, hogy bizonyos mennyiségű sör és pálinka kimérésére bortermelő vidéken s még jó szüret esetén is bizton lehetett számítani; ha a kimért allodiális bor, sör és pálinka összegét a dézsmabor ötszöröséhez adva, elosztanék a jobbágyok, zsellérek stb. számával, az eredmény alighanem megdöbbentő módon világítana rá egy parasztháztartás hajdani alkoholfogyasztására. 38 Akár a szőlőművelésnek, az állattenyésztésnek is jellemzője, hogy - nem számítva a dögvészes éveket - meglehetősen állandó és biztos jövedelmet hoz, szemben a gabonafeleslegek értékesítéséből származó haszon ugrásszerű ingadozásaival. Bécs mindenkor biztos vevője volt Magyarország állat-, közelebbről húsfeleslegének, s az értékesítést lényegesen megkönnyítette, hogy a jószág saját lábán ment a piacra, olcsóság, sebesség és messzire jutás terén jócskán maga mögött hagyva a rossz utakon nehézkesen döcögő gabonásszekereket. Mégis, az állattenyésztés csupán másodrangú ága a majorsági üzemnek, még inkább, mint a bortermelés; sok uradalomban egyáltalán nem visz számottevő szerepet. Itt inkább tapasztalható ugyan vállalkozó kedv a földesúr részéről: nemcsak mészárosok s a birtokot felkereső kereskedők vesznek, hanem vásárokra is hajtatja jószágát az uradalom; de megvan itt is az árendaforma, sőt az állattartás nemegyszer csak a belső szükséglet kielégítését célozza, s független a földművelés igényeitől. A XVIII. század vége előtt alig van szó arról, hogy a szántóföldi művelés s az állattenyésztés érdekeit összhangba hozzák egymással; a kettő között távolról sem áll fenn szerves összefüggés, csupán néhány, a tarló- és ugarlegeltetésből s a béresek egy-két igásökrének munkájából adódó kényszerű kapcsolat. De május és július között, az ugarszántástól aratásig nincs az egész határban olyan szántóföld, mely ne állna művelés alatt; ilyenkor a jószág teljesen a legelőre s az erdőre szorul, az itt, meg a réten sarjadó füvet harapdálja, kárt téve ezzel a kaszálóban s többnyire teljesen meggátolva a sarjú beérését. Ennek elvesztése azonban nem okoz gondot az uradalomnak, hiszen az extenzív tartásmód mellett úgysem tud mit kezdeni takarmányával: évről évre jelentős mennyiségű széna marad feleslegben, sokszor el is rohad, ha nem akad rá vevő. Arra meg éppenséggel nem gondol a földesúr, hogy szántóföldi takarmányt termesszen, a szemes terményből is csak a luxuscélra tartott lovaknak juttat, egyébként az abrak fogalma teljesen ismeretlen; a sertések a makkon kívül kénytelenek ocsúval meg romlott gabonával beérni, s legfeljebb a borjak kapnak a XVIII. század vége felé korpát, zabot „pro meliori educatione". A ' W A bortermelésre, sör- és pálinkafőzésre I. Komoróczy, 86-88. 1.; Tholt, 60. 1.; Csapody, 17., 42-45. I.; Jármai-Bakács, 42-56. 1.; Gerendás, 136-50. 1.; Wellmann, 142-44., 160.1.
