18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban

közül a magasabb rangúak bizonyára nem vállalkoztak arra, hogy a kamarával tartandó közös tanácskozásokon részt vegyenek; ez a megalázónak tekintett feladat a jelentéktelenebb köznemes tanácsosokra maradt, ami kétségtelenül a helytartótanács háttérbe szorításával volt egyértelmű. Gyenge vigasz volt az ország legfőbb hatóságára és előkelő tanácsosaira nézve, hogy a királyjó tíz év múlva az őjavukra döntött a köztük s a hétszemélyes tábla ülnökei között támadt rangvitában. A budai judicium delegatum tagjainak névsorában ugyanis a kancellária Ugronovics Kristóf hétszemélyes táblai ülnököt a kinevezés sorrendje alapján elébe tette Fabiánkovics Györgynek, a helytartótanács kiküldöttjének. A helytartótanács nyomban tiltakozott, immár új elnökének, Ferenc lotharingiai hercegnek tekintélyére is támaszkodva; kifejtette, hogy amint a politika előbbvaló a bíráskodásnál, úgy a törvényszékek is mindenütt utolsó helyen állnak az országok dicasteriumai között (!), s nem is illenek a többihez semmiképp. A kamara tanácsosai is megelőzik, királyi elhatározás alapján, a tábla bíráit, annál inkább kijár ez tehát az ország első, a király jelenlétét képviselő hatóságának. A kancellária tanácsosainak egy része csatlakozott ehhez a felfogáshoz, de a többség úgy vélte, hogy a hétszemélyes tábla igazságügyekben éppúgy az ország legfelső fóruma, mint egyebekben a helytartótanács, sőt tőle még a királyhoz sem lehet fellebbezni; elnöke szintúgy a helytartó, tagjai is hasonlóan az ország három főbb statusából: a főpapok, bárók és mágnások közül valók, titkos tanácsos éppúgy van köztük, s egyébként is teljesen tanácsosok módjára „votizálnak". Tehát legalább olyan becsületűek, mint a kamaratanácsosok, márpedig az utóbbiak királyi rendelkezés értelmében egyenrangúak a helytartótanács tagjaival, köztük csakis a senium adja a sorrendet. Az sem áll, hogy a helytartótanácsosokat meghívják az országgyűlésre, a hétszemélyes tábla tagjait meg nem; sőt a legutóbbi concursuson a helytartótanácsosok már arra is kaphatók lettek volna, hogy a királyi tábla tagjaival felváltva szavazzanak, márpedig az utóbbi a hétszemélyes táblának alárendeltje. De minden érvelés hiábavaló volt; a király, talán helytartójának (és leendő vejének) személyére való tekintettel, úgy határozott, hogy a helytartótanácsosok, mint az ország legfőbb kormányszékének hivatalnokai, előzzék meg a hétszemélyes tábla bíráit.

96 Ezzel a következetesnek éppen nem mondható döntéssel lezárul az elsőbbségi viták igazi nagy korszaka. A bécsi abszolutizmus beavatkozása nyomán lassankint leülepszik a kavargás, mely egyfelől a barokk világ cím- és rangimádata, másfelől az ősi hagyományokra támaszkodó s a király kegyéből hirtelen felemelkedett felsőbb társadalmi rétegek összeütközése, s végűi a rendiség képviselőinek az új, kollegiális központi hatóságok szabályozott kereteibe való, zökkenésektől éppen nem mentes betagolódása nyomán lendült lassúbb-sebesebb mozgásba. Hivatali érdekek és rendi hagyományok között a helytartótanács kebelében folyik a leghevesebb küzdelem, ott, ahol a maguk lábán álló nagynevű főméltóságok szállnak szembe az udvartól függő s annak szolgálatára mindenkor kész homo novus-okkal. De a végső eredmény itt sem lehet kétséges: az igazi rendi különállást e barokkrokokó időkben egyre inkább elhomályosítja a puszta címek-rangok vonzóereje, s "''„Consiliarii locumtenenliales tamquam supremum regni gubernii dicasterium habeanl locum ante septemvirales." Orig. ref. 1735: 72.