18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban
zás és közigazgatás gyakorlata kevés alkalmat engedett a senium elvének érvényesülésére: a rendi és rangszempontok teljesen át- meg átjárták a rendi tanácskozó testületek életét, legfeljebb itt-ott hagyva apró hézagokat a közszolgálat ideje szerint való szabályozás számára. A megyei keretek közt pl. így vitathatta magának az elsőbbséget Héricz Márton fiatalabb táblabírótársa, Pécsi György ellenében mintegy az osztó igazság erejével. 73 Azt viszont már bajos lenne egy kalap alá venni a senium-mal, amikor br. Andrássy és társai azon a címen akarták br. Szent-Iványit maguk mögé utasítani, hogy az ő báróságuk régibb keletű. 74 A kancelláriai leirat ugyan ebben az esetben is senium-ról beszélt (annál feltűnőbb módon, mert vele szemben a rang-szempontot juttatta érvényre); de Andrássyék követelőzésében mint már említettük - valójában ugyanaz a rendi felfogás nyilatkozott meg, amely az országgyűlésen is szűk térre szorította a senium-szempontok érvényesülését. Láttuk, hogy a kinevezés időrendje csupán az udvarhoz közelebb álló felső táblának a királytól függő apró csoportjain belül vált rendező elvvé, ott is csak az 1680as évektől fogva: legelőször az udvari főméltóságok, azután a királyi tanácsosok és főispánok között s végül a püspöki kar kebelében. Nyilvánvaló, hogy az udvar gyakorlata és érdeke jutott érvényre akkor, midőn a senium-rendszer az abszolutizmus térhódításával párhuzamosan apró, de egyre terebélyesedő gyökereket vert a rendi gyűléseken. A bécsi kormány szándékait nagy lépésekkel vihette előre, ha az ország sorsára kiható tanácskozásokban a kinevezés időpontja s nem az ország szokása szabja meg a szavazatok sorrendjét: a király kegyelmi ténye s nem rendi rangszempontok. Különösen az új központi hatóságok ügyintézésében lehetett döntő fontosságú, hogy az udvar készséges hívei előbb jussanak szóhoz a rendiség tekintélyes képviselőinél. Minderre persze csak bizonyos korlátok között volt meg a lehetőség: hangsúlyozni kell, hogy a seniumrendszer nem akarta jelenteni, nem is jelentette soha, az udvari gyakorlatban sem, a különböző rendi állásúaknak a kinevezés ideje szerint való együttes és egyenlő elbírálását. A senium csak külön a főpapi, külön a főúri és külön a köznemesi renden belül érvényesülhetett, más szóval: az egyszerű nemes, ha történetesen évtizedek óta töltötte is be valamelyik dicasterium tanácsosi tisztét, a senium alapján sem remélhette, hogy valamelyik újonnan kinevezett főrendű tanácsos elé kerüljön. De egyébként is túlzás lenne azt állítani, hogy a senium rendszere tökéletesen megfelelt a hivatali ügyintézés érdekeinek. Hiszen az általa megszabott sorrend nem a hivatali munkát honorálta, még csak nem is a szolgálatban töltött időt általában. Ilyen szempontok legfeljebb a segédhivatalban érvényesültek, ahol a főnök (a helytartótanácsban az irodaigazgató 75 ) az írnokok stb. szorgalmát és ügyességét vette tekintetbe az előléptetéskor. De a rendes tisztviselők sorában lehetett valamelyik köznemes tanácsos megelőzőleg hosszú esztendőkön át titkár, mégis mögéje került annak, akit esetleg megelőző szolgálat nélkül, de valamivel előbb neveztek 7 ' 1 „...ul... iuxta dictamen aequanimis et dist.ribut.ivae iusütiae, quod suum est, vique senii et officii cuiqiie competit, tribuatur eidem". A kancellária is arra hívja fel a megyét, hogy „ex ratione senioratus" és a megyei statútumok (vagyis az addig betartott rend) alapján tegyen igazságot. (Conc. exp. 1724. jún. 48.) M B ...ut seniores... titulo essent Magnificentiae"; a kancellária mint udvari hatóság - jellemző' módon - már ilyen formában veszi át a kérvényből: „ex praelensa speciosa sola senii Magnificentiae sen Baronatus ratione." Conc. exp. 1724. febr. 70. ''Ember i. m. 41. 1.
