18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban
század fordulóján, kevésbé hatotta át a barokk és rokokó idejének cím- és rangimádata. Az országgyűlés alsó tábláján inkább csak a megyei követek vetélkedtek újra meg újra egymással vármegyéjük előkelőségén. Egyébként azonban aligha volt vitás, hogy az elnöklő perszonálistól jobbra a klérus (a már említett apátok és prépostok, a káptalanok és konventek képviselői, a pálosrend generálisa), balra a világi urak: köznemes királyi tanácsosok, az ország rendes bírái és helyetteseik az ítélőmesterek és a királyi tábla ülnökei, a központi hatóságok köznemestanácsosai, a megyék követei (akik szavazatban, úgy látszik, megelőzték a káptalanok kiküldötteit), utánuk a távollevő főurak követei helyezkedjenek el, s legvégül a városi követek. 71 Végigtekintve a hagyományos szokásban gyökerező országos gyakorlaton, úgy, amint az az országgyűléseken és a megyei congregatiókon megnyilatkozott, felismerhettük az általa megszabott rend két lényeges elemét. Az első a rendiség korában nem is lehet más, mint a rendi hovatartozás elve: a főpap előbbvaló a főnemesnél, s ez mindenképpen a köznemesnél. Más szóval, e szabályt a központi hatóságok kollegiális ügyintézésére alkalmazva, a köznemes tanácsosnak - ámbár hivatali rangban egyenlő volt főnemes társával, hozzáértés s adminisztratív gyakorlat, sőt nem egyszer tehetség dolgában meg éppenséggel fölényben volt vele szemben - eszébe sem juthatott, hogy főpap vagy főúr elé üljön, vagy előtte szavazzon. A tanácsbeli ügyintézés természetének ismeretében nem szükséges bővebben fejtegetnünk, milyen káros hatással lehetett ez a hivatalok működésére. S ezen nem segített sokat a másik alapelvben rejlő korrektivum sem: hogy ti. a rendi korlátokon belül azé az elsőbbség, aki közhivatalt vagy ehhez hasonló méltóságot visel. Láttuk, hogy az országgyűlési sorrendet részleteiben, egyenlő rendi állásúak között a nagyobb vagy kisebb méltóság adta, helyenkint - így a főpapok és a főurak között - a rendi választófalat is áttörő erővel. A megye életében is joggal hivatkozhattak egyébként egyenrangú ellenfelek királyi tanácsosságra, királyi vagy kerületi táblai ülnökségre, hogy övék legyen az elsőbbség. 72 A központi hatóságok működésére nézve azonban legfeljebb az jelentett előnyt, ha a tanácsosok kinevezésük előtt szereztek hivatali gyakorlatot, nem pedig, ha egyidejűleg töltöttek be az elsőbbség szempontjából számba jövő más funkciót; az adminisztratív gyakorlattal nem járó magas méltóságok viselése meg éppen negatív értékű volt a tanácsbeli teendők ellátása szempontjából. Ha már hivatali érdekről volt szó, ennek sokkal inkább megfelelt a senium elve: hogy ti. egyenrangúak közt a megfelelő rangba történt kinevezés időpontja adja a sorrendet. Míg a rendi hovatartozás követelménye a hagyományos társadalomszervezetben gyökerezett, a más vonatkozásban viselt hivatali méltóság vagy cím figyelembevétele viszont inkább a barokk szemléletnek volt velejárója - addig a senium szerint való rangsorolás az udvari hatóságok gyakorlatából indult el hódító éitjára. Nem mintha egészen újszerűen vagy idegenül hangzott volna magyar földön, hogy két egyenrangú közül az az előbbvaló, aki hosszabb ideje tölti be ugyanazt az állást; sokkal természetesebb dolog volt ez annál, semhogy valami haladottabb vívmány módjára kellett volna meghonosítani. Mégis, a rendi kormány71 1608: k. u. l.tc. 72 Conc. exp. 1724. febr. 70.,jún. 48.
