18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban

grófságot csak nemrég (1711-ben, örökbefogadás révén), már mint puszta címet kapta. Már br. Andrássy Mátyás, br. Fischer Mihály és br. Vécsey László jóval kevesebbjogon támaszthatott igényt az elsőbbségre br. Szent-Iványi János királyi tanácsossal, a királyi tábla bárójával szemben: mindegyikük puszta címként nyerte el a báróságot, csak az előbbiek még a XVII. században Szent-Iványi pedig 1721-ben. De még így is fontos különbség, s a puszta címnél többre utal, hogy ellenfeleinek örökös birtokai vannak, ő viszont csak zálogbirtokos a megyében, ahol a rangvita lezajlik, Szent-Iványi érzi, hogy ezt - a társadalom szemében - súlyos hátrányt ellensúlyoznia kell, bármennyit hivatkozik is egyébként tisztségeivel kapcsolatban az írott törvényre s a megyei jegyzőkönyvre. A jogi érveken s az udvarnak tett szolgálatain felül tehát azt is jónak látja hangsúlyozni, hogy maga is eldicsekedhetnék régi, dicső ősökkel, hiszen családja már IV. Béla idején grófi címet viselt, örökös jószágokkal is bírt több király adományából, s azért ő is „igaz és századoktól fogva örökös fia a hazának".

69 Ez a jöttment-szemlélet, melyben a grófság a régmúlt időkbe visszavetítve is mint puszta titulus, a velejáró örökös jószágok pedig egyedüli királyi kegy gyümölcseként jelennek meg, mindennél világosabban mutatja, hová süllyedt a főnemesség értéke a hajdani nagyurak idejétől a címekben tobzódó barokkig lefolyt évszázadokban. Egyöntetűség helyett, közelebbről tekintve, így mutatja szinte „bellum omnium contra omnes" képét a főrangúak sokrétű társadalma. A számban megfogyott, de dicső elődeik ősi hatalmát örökjogon annál féltékenyebben őrző nagyurak harca ez az újonnan, Habsburgok kegyéből felkapaszkodott címzetes főnemesek ellen; lenézik és semmiképp sem akarják maguk közé engedni őket, annál kevésbé maguk elé, ülésben és szavazatban, még ha királyi adományból főispán vagy királyi tanácsos méltóságával páváskodnak is. A fejlődés iránya azonban a címükbe kapaszkodó homo novus-oknak kedvez, az uralkodó is kegyelt hívei mellé áll, s az udvari gyakorlat példaadó erejével az egységes főúri rend illúzióját gyökerezteti meg a barokk közvéleményben. Mint minden külsőségekhez igazodó általános szabályozás, ez is merev, formális kategóriák Prokrusztesz-ágyába gyömöszöli az élet sokféleségét, a grófot mechanikusan a gróf, a bárót a báró mellé helyezi, tekintet nélkül rangjuk eredetére. Az ősi hagyományokon nyugvó országos szokás érzékeny csorbát szenved ezzel; immár csak e két egymásra következő mesterséges tagozaton belül rendezheti - a viselt tisztség s a család régisége szerint - a mágnások egymásutánját.

70 A főurak sorrendjének rendkívül bonyolult problémájánál aránylag jóval kevesebb gondot okozott a köznemesek elhelyezése és szavazási rendje. Már csak azért is, mert a nemesi társadalom szélesebb rétegeit ekkor még, a XVII-XVIII. w

„...famíliám meam régnante aclhue rege Bela quarto titulo Comitum insignitam... unde non qua, in dicto Comilatu hypothecarius, sed qua verus et haereditarius a saecidis Patriae filius, nec ob familiae antiquitalem, nec jus in regno haereditarium iisdem caedere (!) debere". Szent-Iványi kérvénye, Conc. exp. 1724. febr. 70., vö. uo. 1721. jan. 40. '"„Promiscue", tehát semmiképp sem következtek egymás után a mágnások, hanem elc'íbb a grófok, élükön az 1687: 10. tc.-ben fel nem sorolt tisztségek viselőivel, utánuk a bárók hasonlóképpen. Ezért ült Szent-Iványi, mint a baronatusok közé nem tartozó királyi táblai bárói méltóság viselője, a mágnások báró-csoportjának élén az 1721-i pozsonyi concursuson („sessionem... eidem... post Dominos Episcopos nimirum et Comités omnes alios ante Barones designatam occupando"). Conc. exp. 1724. febr. 70.