18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

még nagyobb dicséretet érdemelnének, ha nem isméméit az előzményeket, a határozat kialakulását (a végrehajtásról itt nem is beszélve). így azonban tudjuk, hogy az általános adózást illető határozat korántsem egyhangú és zajos lelkesedés széüötte volt, hanem fokozatosan előkészített nyomatékos rábeszélésé s éles vitatkozásban feloldódó érdekharcé. A nemesség, az „una eademque nobilitas", mely a privilégiumok védelmében valóban oly egységesnek mutatkozott, egyszerre megoszlik s heves vitába kezd, amint a közteherviselésnek a gyakorlatba való átültetése során egyéni és partikuláris érdekek jutnak veszélybe: a megyék és a városok egymással kerülnek szembe, a szegény és jobbára katonáskodó nemesség a tehetősebbel. De elvben, s amíg célt ér a puszta szó is, teljes a harmónia, eggyé formál az önérdek s az egyéni kényelemszeretet nagyjából közös vonása. „Falustól menjünk inkább, mintsem adózzunk", jellemzi Bercsényi a közhangulatot,

9 és méltán: ha csak a rendeken fordul meg, sohasem lesz a közteherviselésből és a hadi subsidiumból semmi. Az egész országgyűlés alatt meglehetős érzéketlenséggel s értetlenséggel szemlélik a katonaság igényeit és panaszait, míg maguk hosszasan hánytorgatnak fel olyan katonai sérelmeket, amelyek a háborúskodás általános velejárói.

93 Hol volt már az az egyéni és partikuláris horizontokon felülemelkedő lelkesedés, mellyel, tettekre is készen, a szabadságharc sodrába vetették magukat! Most már, a háború ötödik esztendejében, nagyon lelohadt a kezdeti szalmaláng és kishitűség ütötte fel a fejét mindenfelé. Lassankint belefáradtak a folytonos hadakozásba, mint ahogy kezdett végképp kimerülni az évtizedek óta örökösen pusztuló, szüntelen hadiállapotban sínylődő egész ország. A hívebbek s akiknek nem volt sok vesztenivalójuk, még kitartottak, továbbra is Rákóczi oldalára állította őket a fejedelem törhetetlen küzdőképessége és személyes vonzó ereje, s a gyűlölt osztrák igától való félelem. Másfelől, az osztrák széleken viszont egymásután széledtek szét a kuruc csapatok, hogy meghódoljanak vagy biztonságos helyekre bujdossanak; mint a Pozsony megyei naplóíró mondja, vonzotta őket az uralkodó méltósága, felébredt bennük a királyhűség, sőt tiszteletet és félelmet keltett már a legfőbb hatalomnak az ellenséges táborból, a vezér sátra elől messzire ellátszó jelvénye is.

96 Közbül, kitartók és meghunyászkodók között pedig egyre terebélyesedett azoknak a tábora, akik, megunva a sok eredménytelen erőfeszítést és áldozatot (noha annak maguk nem sokban voltak részesei), békességre, mielőbbi s nem kitartó küzdéssel kiharcolt békére törekedtek, „bármily feltételek alatt", mint Rákóczi mondotta. Ennek a békére hajló, ellenzéki magatartásnak Turóc megye volt a legfőbb képviselője; 1707 elején kelt körlevele s a fejedelemhez intézett emlékirata a legékesszólóbb tanúság arra, hogy mennyire torkig volt a háború bajaival a rendek egy része s mennyire vágyódott a békére. A turóciak egyfelől a hadviseléssel járó belső bajokat: a rézpénz elértéktelenedését követő szigorú áriimitációt, a só és vas hiányát, a súlyos katonai terheket hánytorgatják fel éles szavakkal, másfelől a béketárgyalások félbeszakadását kárhoztatják, „ösztönözvén bennünket az édes hazánkhoz és nemzetünkhöz buzgó szeretet, és az égig felhatván számtalan sok árÍM

Idézi Márki, II. 29. "'Ld. a katonai gravamenekel, Századok 1895, 845-846., Vö. Rákóczi emlékiratai, 220-221. !

"'„Causa enim magnorum successuum Imperatorum Majestas et reverentia, magna saepe in bellis momenta, sunt" etc. Itinerarium 42. §.