18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

ősi rebellis hajlandóságait saját önző céljai elérésére használja fel eszközül. Rákóczi nemes lelke ennél gyalázatosabb vádat, ennél nagyobb sértést el sem tud képzelni; szinte ideges érzékenységgel hárít el magától mindent, ami személyét szükségtelenül előtérbe állíthatná, az ifjú lélek nemes idealizmusával, az igazan nagy emberek természetes szerénységével kerüli még a látszatát is minden egyéni ambíciónak. Féltő gonddal hangoztatja már brzezani kiáltványában, hogy „édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért... tökéletes szívvel-lélekkel szenteljük életünket, s vérünket ontani egyedül hazánk s nemzetünk szabadságáért, minden privátumnak vágyódása nélkül, készek leszünk".

2 S ettől fogva minden kiáltványa, szinte minden megnyilatkozása telve van a tiszta önzetlenség őszinte hangoztatásával, a „privatumot nem kívánó" egyéniség szava tör elő a „Recrudescunt"-ból s a szécsényi meg az ónodi gyűlésen tartott beszédekből

27 csakúgy, mint a vívódó, magányos léleknek grosboisi számkivetésében az Örök Igazság színe előtt tett töredelmes vallomásaiból.

28 Pusztába kiáltott szó ez, visszhang nélkül hangzik el s értetlenül. Megütődve hallgatják hívei, közvetlen környezete, még legbensőbb barátja, annyi dicsőség és balsiker osztályos társa, Bercsényi is. A szécsényi országgyűlésre menet faggatja Rákóczit: ugyan mi a célja a rendek összehívásával? A fejedelem őszintén megmondja neki, hogy az országgyűlésen mint a haza egyszerű polgára akar megjelenni, letéve a rendek kezébe eddig pusztán bizalomból bírt méltóságát. Mindez megfoghatatlan abban az időben, amikor az egyenes, színlelés nélkül őszinte ember, a megvesztegethetetlen bíró, a tisztakezű, ajándékokkal meg nem szédíthető, hízelkedés nélkül való önzetlen, szilárd jellem sokat magasztalt ritkaságszámba megy.

29 „Mennél őszintébben beszélek - írja a fejedelem -, (Bercsényi) annál kevesebb hitelt adott szavaimnak. Beszédem nem tetszett előtte természetesnek, saját gondolkodása szerint ítélvén. Végre panaszkodni kezdett, hogy megváltoztam irányában, s kevés bizalmat helyezek benne."

30 Semmi sem jellemezhetné jobban e szavaknál azt a nagy lelki szakadékot, mely a fejedelem és a szövetkezett rendek többsége között tátongott. Egyik felől ott áll a rendek tábora, süket fülekkel, a maga kicsinyes érdekkörében mozgó, konvencionális, lapos gondolkodásával, szélesebb távlatokig fel nem érő, önző partikularizmusával - másfelől egy társtalan, roppant egyéniség, a közjóért való önfeláldozás fehér hollója, egy egész országot átfogó önzetlen áldozatkészséggel, értetlen egyedülvalóságban. Tragikus feszültség ez, sok mindent megmagyaráz a felkelés későbbi sorsából, veszedelmes repedés Rákóczi Magyarországának fundamentumában, mely az egész épületet összeomlással fenyegeti. A fejedelmet és a rendeket gondolkodásban, cselekedetekben egy egész világ választja el egymástól, az összhangnak, zökkenésmentes együttműködésnek nem sok reményével. Rákóczinál az „édes nemzetem" nem puszta frázis, valóban az „Édes Hazához való töké21

'Thaly. A Bercsényi család, II. 470. 27

Hisl. des revolutions, II. 103. - Rákóczi tár, I. 423. - Uo. I. 17. 2S

Rákóczi emlékiratai, 16. stb. 29

Az Itinerarium a legnagyobb dicséret hangján jegyzi meg Pyber László prépost, vál. püspökről (akit egyébként külön követtel és fenyegetésekkel lehetett csak rábírni arra, hogy, nagy-későn, eljöjjön Ónodra): „ea fuit et est integritás viri, ut non modo a rapina abesset, nec venderet judicia (a quibus vitiis abesse nunc magnum putatur), sed nec oblatis principum muneribus, quae ceteri detestabili adulatione ambiunl, libertatém donaret." (33. §.) Uo. az udvaroncok hízelgéséről Rákóczi környezetében. ^Rákóczi emlékiratai, 147.