18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században
vagy más érdemekkel megszerzett földjén munkájuk bérénél több nem illeti őket; ezt tették, holott oltalmazójuk s a rajtuk esett sérelmek törvény szerint való megbosszulója földesuruk, s neki az isteni és a természeti jog parancsa szerint mint uruknak alattvalói tisztelettel, mint táplálójuknak példamutató hálaadással, mint védőjüknek szeretettel tartoznak. 20 Persze a köznemes, ha egyedüli birtokosa volt is egy vagy több helységnek, akarata korlátlan érvényesítésére irányuló igényét gazdasági téren és joghatóság dolgában olyan fokig mint a nagybirtokos nem tudta érvényesíteni. De arra mindenképp törekedett, hogy jobbágyaival szemben követett bánásmódjában korlátozás nélkül járhasson el. Evégből nem habozott a hagyományos szokásjog rovására, melyet pedig Werbőczy is a helyi gyakorlatnak megfelelően megtartani rendelt, a maga érdekeihez igazított urbárium vagy más megállapodás útján, de ilyenek nélkül is új jogszokást meggyökereztetni. Ez a nemesi „bevett jog" a Hármaskönyv híres és hírhedt két tételének (III. 30. és I. 9) s az 1608. évi koronázás után 13. tcnek önkényes magyarázatában találta meg a maga hátvédjét. Amikor Werbőczy kijelentette, hogy kinek-kinek a szokásjoghoz kell magát tartani a helységek régi gyakorlata szerint, sietett hozzátenni: nem úgy kell ezt azonban érteni, hogy a paraszt által valakinek hagyományozott vagy eladott haereditas-t a földesúrtól el lehetne idegeníteni, a parasztnak ugyanis ura földjén nincs munkája bérén és gyümölcsén kívül semmi örökre szóló joga, az egész föld tulajdona a földesurat illeti, hozzá tartozik ezért a jobbágy ilyen hagyományozás vagy eladás útján csak szántóföldje, rétje, malma, szőleje becsértékét ruházhatja át, az örökre szóló jog a földesúré marad, s ő, ha akarja, azokat közbeeső szerint, illetőleg igaz értékükön magához válthatja. Ezt a tételt a nemesség a korlátlan kisajátítás jogi alapjaként tüntette föl, holott a szöveg mondanivalójából és logikájából nyilvánvaló, hogy Werbőczy nem akart mást mondani, mint: ha a paraszt a helyi gyakorlatnak megfelelő szokásjog szerint földjét átruházza, közelebbről irtványát, szőlejét vagy malmát örökül hagyja vagy eladja, a földesúr tulajdona azok új, így külső birtokosaival szemben is épségben marad, ezért azokat ilyen alkalommal az utóbbiaktól (tehát nem bármikor és nem az eredeti birtokostól) illő becsértéken magához válthatja. A jobbágy korlátlan kizsákmányolását is csak erőszaktétellel lehetett a Hármaskönyv „primae nonus"-ából kiolvasni. Az eredeti szöveg szerint a nemesek harmadik szabadsága, hogy igaz jogaikkal s minden jövedelmükkel birtokuk határain belül tetszésük szerint szabadon élhetnek, s minden jobbágyi lekötöttségtől, természetben járó és pénzadótól s vámtól mindenkorra mentesek. Itt valójában nem arról volt szó, hogy az úr földje népéből munkában termeivényben, pénzben mindent kisajtolhat, hanem birtoka jövedelmének adó- és vámmentességéről, nem hiába fordították meg a XVIII. század mértékadó jogtudósai Werbőczy szövegének sorrendjét úgy, hogy ez a mentesség kerüljön első helyre, erre essék a hangsúly. Az pedig az 1608-i törvény értelmének teljes kiforgatása volt, midőn azt vezették le belőle, hogy a földesúr magánjogon szabadon rendelkezhet a költözési joguk elw Lyczei,J.: Iter, i. m. 55. p. - Révay J.: i. m.: 157-159, 152-153. p. - MOL. P. 481. 6. es. XI. fasc. 31. - Szabó Dezső: A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában. I. Budapest 1933. 356-357, 361-363, 367-368, 375-377, 413, 417, 441-444, 465, 95, 448, 743. p.
