18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

kalmával forgatott, ritkán a Habsburgok háborúiban, de ott is már a besorozott jobbágyfiúké volt a nagyobb szerep. Az országon belül is az állandó sereg biztosította a nyugalmat, a parasztok földesúri elnyomás ellen támadt mozgolódásaitól is, melyek fenyegető erejét mind nagyobb számbeli fölényük fokozta, már az ő fiaikból és idegenekből álló katonaság nyújtott az uralkodó osztálynak szükség esetén védelmet. Tulajdonképp válaszút előtt állt a köznemesség: a hadakozás helyett, mely már hivatásszerű, rendszeres fölkészülést kívánt, milyen tevékenységhez fogjon? A megyei, még inkább a központi igazgatásban csak keveseknek jutott hely. A kiváltságokba alapjuk megrendülése után még inkább szükségesnek látszó kapaszkodás, a birtokhoz való jog megőrzése, s a jobbágyok kézbentartása bizonyos fokig a jogászkodást, ügyvédi ismeretek megszerzését javallottá; kis rész valóban prókátorsággal igyekezett a szaporodó birtokperek adta lehetőséget kihasználni. Am a többség megnyugodott azon, hogy Werbőczy Hármaskönyve - akinek képe, ismét, jellemző módon, Keczeli kúriájában ott függött Rákóczié s Apafy Mihályé mellett — és az uralkodó osztály jogait érintő törvények a nemesség kiváltságait kellőképp körülbástyázták, s azok fő tételeit minden valamirevaló nemes amúgy is könyv nélkül tudta. Éppen ez a biztosított s 1741-ben még megerősített helyzet mentesítette a köznemességet lelkesítő nagy célok hiányában a honvédelem helyébe lépő minden komolyabb erőfeszítéstől s egyengette elkényelmesedésének az útját. Ott kínálkozott ugyan mint több jövedelmet ígérő foglalatosság a gazdálkodásban való elmélyedés, amire jelképes példát adott Palocsay Horváth György még a századfordulón, midőn a török és háborús világ lejártával szögre akasztotta kardját s nekilátott, hogy a hónapok rendjében előszámlálja a gazdaság szükséges tennivalóit. 1 ' Am a példa korszerű követése külön erőfeszítést kívánt volna, a Nyugat felől terjedő új, „jobbított" mezőgazdaság elveivel való beható megismerkedést s az elavult hagyományokon, mindenekelőtt a jobbágy mind kevesebbet érő kényszerített ingyenmunkáján, az úri kényelmeskedés fő tartóoszlopán s az újnak elsőrendű akadályán való fölülkerekedést. Ám hogy bőségben éljen házanépével együtt, azért közepes birtokú köznemesnek nem kellett törnie magát, jobbágyai révén meghozta a hagyományos gazdálkodásmód is, amire szüksége volt, sőt a béke egymást követő évtizedeiben a termelőerők fejlődésével párhuzamosan egyre növekvő mértékben, minthogy a gazdálkodás zavartalan menetét az elnyomott jobbágyok ellenállásával szemben épp az általuk eltartott és kellő létszámúra növelt állandó katonaság biztosította. De különösen nem látta célját, hogy kényelmesre fordult életmódját igyekvéssel cserélje föl, az ország nagy részében, kivált túl a Tiszán birtokos köznemesség, hol a földművelés terményeire alig akadt vevő. Okszerűbb gazdálkodás helyett, mely több jövedelmet bajosan hajtott volna, beérte hát az ősi paraszti módszerekkel. Sok tudomány és fáradság nem kellett ehhez, rá lehetett bízni magukra a jobbágyokra. Keczeli, az idősebb Újfalvy és Bossányi (Kazinczy nagyapja) gazdálkodásának már a kapitalizmusba ívelő fejlődés sodrában felnövő nemzedék szemtanúitól eredő, s ezért némi iróniától nem mentes eleven leírása "Mezőkövesdi Újfalvy Sándor emlékiratai. Sajtó alá rendezte Gyulai Farkas. Kolozsvár 1941. 179, 182. p. - Palocsay György: Egész esztendőn által való gazdaság praktikálásának leírása. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1898.