18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
val több az olyan munka, mely egy-egy nagyobb terület, közigazgatási egység vagy territórium mezőgazdasági vagy agrártársadalmi viszonyait, fejlődését vizsgálja. Bár köztük nem egy elsőrangú, metodikailag is mintaszerű munka akad - elég itt példaképp Maybaum általánosan ismert munkájára hivatkoznunk 11 -, a maguk egészében mégsem szolgálhattak a „Tanulmányok" íróinak követendő mintaként, mert nem egy-egy szerves gazdasági egység életnyilvánulásait kutatták, nem tanulmányozták át egy-egy gazdaság ránk maradt levéltárát tövéről-hegyére, s ennélfogva számos tanulsággal szükségképp adósok maradtak, melyek, ha a részleteket illetik is, a historikus szemében mindig becsesek; s minthogy egy-egy szélesebb területet tettek tanulmány tárgyává, azon belül a gazdasági egységekből csak a lényeges vonásokat emelve ki, ez gyakran általánosításokra s a partikuláris fejlődésvonalak összekuszálására vezetett. Eszerint a Domanovszky Sándortól újszerű, egyedülálló vállalkozásának megvalósítására létrehozott munkaszervezetnek meg kellett küzdenie mindazokkal a nehézségekkel, melyek az úttörő munkára mindenkor szükségképp hárulnak. Az első akadályokon még a szerkesztő segítette át tanítványait, azontúl azonban meghagyta önállóságukat, engedte, hogy a feldolgozás módját, tekintettel a forrásanyag és a tárgyalt viszonyok különbözőségére, mindegyik maga dolgozza ki magának. Alig vitatható, hogy tanítványok nevelésének ez a leghelyesebb módja s talán egyik magyarázata annak, hog)' Domanovszky Sándor egyetemi tanári működése folyamán a tudósképzés terén oly nagy eredményeket ért el, hogy keze alól oly szépszámú gárdája került ki számottevő historikusainknak. Amint az intenzív nevelő munka eljutott addig a fokig, hogy a tanítványt szárnyára lehetett bocsátani, szabad röptét többé nem gátolta túlságos gyámkodással; a beható érdeklődésbe nem fáradt bele azután sem, jó tanáccsal sohasem maradt adós, de az egyéniség kibontakozásának nem szabott szűk korlátokat. Ezzel elmélyedésre késztette a fiatal kutatókat, s fokozta munkájuk intenzitását, ami nélkül nincs igazi mélység, nincsenek értékes eredmények. Ennek köszönhető, hogy a „Tanulmányok" nem fajultak egy kaptafára készült sorozattá, nem lett belőlük egy megmerevedett szkémának helyhez és korokhoz mért újabb és újabb megjelenési formája. Bizonyos fokig mindegyik megmaradt külön egyéniségnek, a maga sajátos vonásaival; a módszer, a problémaállítás, az anyag csoportosítása lassanként formálódott ki, csiszolódott, tökéletesedett s nyert egyénenként változó árnyalást. A legelső tanulmánynak még sok energiáját vette igénybe a sajátos, addig még nem értékesített forrásanyaggal szemben való állásfoglalás. Bár e forráskritikai mérlegelés kötelezettsége alól a későbbiek sem mentesültek, s egyikük-másikuk figyelemreméltó adalékokkal járult a kérdés helyes megítéléséhez, már elöljáróban megtörtént egyfelől a gazdasági utasítások, másfelől az urbáriumok, konskripciók és számadások kútfőcsoportjának éles elhatárolása. Míg az instrukciók, mint már fentebb említettük, nem a gazdálkodás valóságos menetét tárják fel, hanem erre vonatkozólag csupán ideális követelést fejeznek ki, a második csoport az elérendő és a ténylegesen befolyt jövedelmekre s rajtuk keresztül az uradalom valóságos állapotára nézve ad felvilágosítást. Mégpedig az urbáriumok és összeírások a jobbáH. Maybaum: Die Entstehung der Gutsherrschaft ira nordwestlichen Mecklenburg. (BerlinStuttgart-Leipzig, 1926.)
