18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

pozsonyi mérő gabona alá való kiterjedésű belső telek (házhely, udvar, veteményes- és szérűskert) és külső tartozékok: szántóföld és rét vármegyénkint a különféle előnyös és hátrányos adottságok mérlegelése alapján végrehajtott osztályba sorolásnak megfelelő terjedelemben. (Magyarországon a szántóföld előírt nagysága 16 és 40 - két pozsonyi mérő alá való, azaz átlag 1200 négyzetöles - hold, a rété 6 és 22 — hozzávetőleg a holdnak megfelelő - kaszás vagy embervágó között váltakozott.) Belső telek, szántóföld és rét együtt alkotta a telki állományt (constitutivum sessionale); ha egyik több, a másik kevesebb volt az előírt mértéknél, kiegészítették egymást. A szántóföld helyett adott réttel, a kaszáló helyett juttatott szántóval vagy belső telekkel stb. a jobbágy szabadon élhetett. Nem volt azonban joga telkét eladni, elcserélni, arra jövevényt ültetni, más házhelyét megvenni. De a földesúr is csak akkor cserélhette el vagy változtathatta majorságának részévé a telek állományába tartozó földeket, ha ugyanakkora és ugyanolyan minőségű földet adott helyettük. Ugyancsak a földesúri kisajátítás ellen irányult az az intézkedés, hogy az uraság kegyetlen bánásmódja miatt pusztává lett telkeket s az adó alapját alkotó más földeket az urbáriumban megszabott tartozások fejében falubeli más vagy új jobbágyoknak köteles adni a földeséir. Az irtványok kérdése ugyancsak szorosan összefüggött a földesúri kisajátítással. (Kár, hogy itt az úrbérrendezés az elévülés kérdésével nem foglalkozott.) Az Urbárium nem tekintette többé irtványnak azokat a régebben kiirtott földdarabokat, melyek idővel a telek tartozékaivá váltak, sem az elhagyott irtásokat, meg általában az olyanokat, melyekhez mostani birtokosaik munka vagy fizetség nélkül jutottak; ezekre nézve nem állt fenn az uraság megváltási kötelezettsége. Viszont a tényleges irtványokat a földesúr csak lígy vehette el vagy csatolhatta a telekhez tartozó földekhez, ha előbb birtokosuktól az irtás munkabérének megtérítése fejében, a megye által történt becslésnek megfelelő áron magához váltotta. Ezután pedig csak urának engedélyével foghatott fel irtásföldet a paraszt, különben munkabérét elvesztette, s azonfelül kártérítéssel is tartozott. A meglevő irtásföldek után eddig fizetett censust a földesúr nem emelhette, viszont új irtványok után az engedély megadásakor kikötött összeg járt neki. Hogy az Urbárium a jobbágyszőlők kérdésével nem foglalkozott, megmagyarázható ezek nem úrbéres természetéből. Az azonban már komoly hiányosság Pest megyében is zavarokat okozott -, hogy csupán a beltelek fogalmába tartozó veteményeskertről emlékezett meg, de a külön kerteket: a káposzta-, kender-, kukorica-, dohány-, dinnye- stb. földeket hallgatással mellőzte. Az pedig igen bizonytalan intézkedés volt, hogy a jobbágyok marháinak, amennyire a határ tágassága engedi, elegendő legelőjük legyen, s ha amúgy is szűk lenne, feltöréssel vagy más módon ne kisebbedjék. Ilyen megkötés a gyakorlatban vajmi keveset ért, ha nem volt megszabva: egy-egy parasztháztartásra vagy egy-egy jószágra mennyi legelőterületet kell számítani, s hány állatot tarthat a földesúr, hányat tisztjei a közös legelőn? Csak utólag jelent meg egy rendelet, mely a főbb uradalmi tiszteknek s a plébánosnak annyi jószág tartását engedélyezte, ahánnyal egy-egy átlagos egésztelkes jobbágy rendelkezik, alsóbb tiszteknek és a tanítónak pedig a féltelkes gazdák arányában. De a földesúr állatállományának korlátozásáról nem esett szó, pedig már Pest megyében is nem egy helyen elárasztotta a közös legelőt az uraság birkanyája, kiszorítván onnan a jobbágynép jószágait. És semmi