18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

elcsapják marhájokat, hogy a tilalmas határba lábbogjon és jól lakjék". Nem ítélte puszta szaladásnak azt sem, a nyájnak akár csak egy részecskéje hatol tilosba, hiszen a pásztornak mindig ott kell lenni vele. Egyszersmind 1 forintban szabta meg a határ tilalmát azzal, hogy mindannyiszor meg kell venni azokon, „a kik marhájokat az tilalmas helyeken szántszándékkal legeltetik". Előre föltett tilalomszegesnek számított az is, mikor az őrző úgy terelt tilosba, hogy a jószágot csak akkor hajtotta vissza, mikor észrevették vagy kitakarodásra intették; ha a jószágot éjszaka találták kárban (ezért általában kétszeres bírság járt); ha a pásztor közel hajtott a tilalmashoz, úgyhogy a marha elérhette, s nem őrizte talpon; ha valaki hordás idején a kalangyák között kieresztette jószágát, akár csak őrizet alatt is. Akadtak továbbá a tilalmasokban „alattomban" kár „tétető" emberek, ám bebizonyosodván, hogy ők követték el, „akár nemes, belső vagy paraszt személy légyen", a 3 forint bírságot nem kerülte el. De számos esetben egészen nyilvánvaló volt a szándékosság, az erőszakos tilalomrontás, s ez külön hangsúlyt kapott azért, mert ekkor a szenvedő fél kártérítésen felül kisebb hatalmaskodás címén is szorgalmazhatta a másiknak megbüntetését. Torda megye evégből a szolgabírák feladatává tette, hogy „az olyan violentus embereket" kivizsgálják, és az alispánnak jelentsék. Valóban nem volt hiány olyanokban, kik ahelyett hogy megtartották volna, rontották a tilalmasokat: ott elaludván vagy nyílt vakmerőséggel jószágot járattak, tartottak, szándékkal kárt tettek; a közös legelőből egy részt a maguk hasznára fordítottak, a nyomásba forduló határrészben szántottak-vetettek; az ökröknek fenntartott tilalmas legelőre heverő marhát tereltek; a nyomás között hagyott tilalmast erővel lelegeltették; saját kaszálójukon György-nap után marhát tartottak; másnak a füvét lopva lekaszálták, hatalmasul elhordták; réten sertést járattak; a jószágot odaeresztették, hol sarjút fogott fel a község; kaszálón, vetésen utat csináltak, rajtuk legeltettek; a tanórokban marhát tartottak; másnak füvét, gabonáját prédálták, vesztegették; a jószágot szüret után szőlőbe, télen kemény fagy idején kívül a vetésre terelték; vetésen ludat, borjút járattak; (lóháton, hogy ha valaki meglepi őket, elmenekülhessenek) a gabonát szándékosan gázoltatták, etették; pásztor a szabaddá tett mezőn túlra terelte nyáját - egyszóval nemcsak titokban s a közösben tettek kárt, hanem arra merészkedtek, hogy másét prédálják hatalmasan és makacsul. S mindennek láthatóan nem sok sikerrel próbált gátat vetni a sokféle ellenrendszabály és kemény büntetéssel való fenyegetés. Többnyire már az első tilalomtörés bírsága sem volt csekély, annál súlyosabb, ha ismétlődésre vagy föllebbezésre került sor. Ha nem sikerült a kihágót tetten érni, de akadtak ketten, kik kártételét tanúsították, hiába szökött meg zálogvétel vagy jószágának behajtása elől akár lóháton: a bírságtól nem szabadult, s a közös nyájból kifogták egy marháját, míg a kárt meg nem térítette. Nem nézte ölbe tett kézzel a sok tilalomrontást a vármegye sem: szükség esetén kiküldte a szolgabírót, akadályoztatásakor esküdtjét a vetések kárt okozó lelegeltetése ellen, s amint olykor a tilalmak és a szabadítás kihirdetésében is közreműködött, súlyosabb esetben büntető kézzel sem habozott beavatkozni.'"'

7 r,7

y. Szegedi: i. m. 849-850. CSl. 123, 125, 139-140, 302-303, 317-319, 322, 335, 351-352, 367, 426-427, 430, 441-442, 450, 462, III. 327, 342, 430-431, IV/1. 834, 852, 856, V/l. 603, 605. MEO I. 163, 644. SzO 383. P. Prileszky: i. m. 17, 89, 95. MGSz 1899. 81-82. Belényesy M., i. h. 272.