18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

Ám a falu törvényében összegeződő szokás eredetileg kötelező ereje, a „füstin" kirótt tömérdek bírság keménysége, a megye büntető beavatkozása már mind kevés volt ahhoz, hog)' visszaszorítsa a hagyományos rendet bontogató egyéni törekvéseket. A kötött gazdálkodás bilincseinek lerázására irányuló erőfeszítések ott mutatkoztak meg leginkább, mikor a gazdák egy része nem akart igazodni az egyéni birtokukat közössé tevő tarló- és rétszabaduláshoz. Nemcsak azt kellett büntetés terhe alatt kimondani, hogy „semmiféle pásztorok" az erdő- és határbírák „hírek nélkül" határt ne szabadítsanak. A faluközösség afölött sem hunyhatott szemet, hogy vannak, akik jószágukat már a tilalom alól való felszabadítást megelőzően szénafüvön, gabona között jártatják szabad akaratuk szerint, szükségesnek mutatkozott 1-24 forint büntetést kiszabni azokra, kik határt szabadítanak „közönséges akarat nélkül", „falu híre s akarattya ellen". Pozsony megyében régtől fogva 5 forint bírság sújtotta azokat, kik tüstént a kaszálóra s a tarlóra hajtották állataikat, midőn a széna még renden hevert vagy ott állt kalangyákban, illetőleg a gabonát be sem takarították; sőt az odaterelt jószág behajtásának ellenállókat nem kevesebb, mint 50 forint büntetés fenyegette. A vármegyének mégis azt kellett megállapítania, hogy alig bocsátja sarlóját a gabonába az arató, sokan máris mások tarlójára, kepéi közé engedik állataikat, hagyva, hogy a kereszteket ledöntsék, tiporják. A közösségi határhasználat mindenkire kötelező előírásaihoz már a gazdasági év várva várt legfontosabb fordulópontján sem igazodtak egységesen a falubeliek.

58 Már nemcsak a földesúr és emberei nem tartják magukat a hagyományos gazdálkodás közösség szabta rendjéhez: rajtuk kívül és utánuk elsősorban a jobb módú parasztok azok, kiknek egyéni érdekei mindinkább a közösség s benne a szegényebbek szempontjaihoz igazodó művelési kényszerből kifejtőzve tör érvényesülésre. Sok esetben a földesúr segítségével kerülve a község élére s tovább is az ő támogatását élvezve, ők azok, kik a falu jövedelmeit a maguk hasznára kezelik, a bírságokat önkényesen szabják meg és róják ki, a csőszöknek a szegénység taksálásában hátvédet nyújtanak, s amikor teret engednek az uraknak, hogy túltegyék magukat a falu törvényein, maguk sem igazodnak hozzájuk, holott az lenne a kötelességük, hogy példát adjanak megtartásukra. Jellemző, hogy Udvarhely szék 1727ben azzal kötelezte a falvak bíráit a tilalmasok eskü alatt köteles megtartására, hog)' 12 forint büntetés sújtsa őket, ha a másokét prédálók ellen el nem járnak, s bírság kirovását kedvezésből elmulasztják. Küküllő megye pedig azon ütközött meg, hogy bár statútumot alkotott ebben a dologban, a tilalmasokat nem lehet megtartani sokak vakmerősége miatt; a bírák és a polgárok (esküdtek) is, holott megoltalmazásuk lenne a kötelességük, inkább rontják, másoknak is alkalmat adva kártételre, megszegésükre. Ajómódú nagyhangú parasztkiskirályok azok, kik ellen külön kell rendelkezni, „látván határink elvesztegetését a sok kártétető potentiarius miatt". A hatalmas lakosok tesznek már régtől fogva vakmerőn és makacsul „feles károkat" a tilalmas határokban, az ő megfékezésükre „s az határnak jobb móddal való tilalomban tartására" próbálják meghagyni minden „potentiarius" használat szigorú megbüntetését. De nemcsak a többiekkel, szegényebbekkel közös gazdálkodási rend szabályaihoz nem akarták ők tartani magum

CSl 125, 348, 352, 427, 429, 442, IV/1. 853-854.