18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
Tágabb körű közösségi összetartás elhalványulására vallott, hogy a tapasztalat többfelé azt mutatta: már a szomszéd falvak közötti hagyományos kölcsönösség fölött is eljárt az idő, s nem csupán a fel-fellobbanó határviták következményeképp. Tordán általános jogszabályra s a város végzéseire hivatkozva, miszerint „idegenek más helységeknek még tsak nyomásban levő határait is marhájokkal nem élhetik, annyival inkább tilalmas széna fiivekben nem admittáltatthatnak, ... míg derekas hó nem esik s a marha szénára nem szorul", a bírákat kiküldték a határba, hogy ahol a sarjún idegen jószágot legeitetőket találnak, intsék őket azonnali kitakarodásra, s ha szót nem fogadnak, a hadnagy kellő számú emberrel kivonulva tartóztassa le őket, hajtsa be marháikat, s állítsa őrzőiket a város törvényszéke elé. Szabolcs megye pedig nem habozott statútumot alkotni arról, hogy a szomszédos falvak közötti kölcsönösség további fenntartása végett minden helység szabadon legeltethet a mellette fekvőnek vele határos területén, ha az legelőül szolgál, azaz nyomás, nem pedig tilalmas mező. Szükségesnek tartotta esetenként 12 forint bírságot is szabni e gyakorlat minden egyes megzavarójára, níert úgy tapasztalta: egyes falvak a régtől fogva dicséretes módon folytatott szokás ellenére nem riadtak vissza attól, hogy saját határukat, hol a maguk jószága legel, a szomszéd helységekétől elvonják, őket oda semmiképp ne engedjék. 40 Úton járó külső emberekkel szemben is kezdett kevésbé engedékeny lenni a faluközösség, ha szabályaiba ütköztek, bár hivatkozhattak rá, hogy nem ismerik a tilalmakat, melyeket a község a maga kebelébe tartozók javára és korlátozására léptetett életbe. Persze ők is tudták, hogy másnak erdejében fát nem vághatnak, kérget nem hánthatnak tetszésük szerint, s szénafű és vetés nem azért van, hogy átjárjanak rajta, gázolják, legeltessék. De az egy-egy faluközösségre - sőt nem ritkán szomszéd helységekre együttesen - kötelező művelési kényszerhez ráadásul kívülállóknak tett hagyományos engedmények társultak, melyek még növelték az egyesek gazdálkodásának másokhoz való kényszerű alkalmazkodását. Összefüggtek ezek azzal, hogy úton járók rendszerint állatokkal közlekedtek, a jószágtartás pedig legeltetésre épült. Országszerte régtől fogva bevett szokás volt, hogy úton járók kocsiba, szekérbe fogott igásai, vásárra hajtott néhány jószág, sőt távolabbi piacra hajtott gőbölycsorda, téli és nyári legelőt váltogató juhnyáj, idegen makkos erdőt fölkereső sertéskonda legelhet menet közben, számottevő kártétel nélkül, út menti füvelőkön. Megengedett dolog volt az is, hogy ha mély fekvésű út hóval telt meg, művelés alatt álló földön tegyen kerülőt az utas - kemény fagyban nem is okozott komoly kárt ezzel. De nem ritkán kerülőt kellett tennie máskor is, hiszen bár a főbb utakat a vármegyének, olyanokat, hol vámot szedett, a földesúrnak, a többit a községeknek jó karban kellett volna tartani, e téren sem szeri, sem száma nem volt forgalmat gátló fogyatkozásoknak. Nemcsak hanyagság játszott közre ebben; kívülállókkal szemben a faluközösségek tekintélyes részénél fokozódó elzárkózás jelei mutatkoztak. Ha egész falkát hajtottak a falu határán át vagy annak szélén vezető úton (ami különösen az Alföldön fordult elő gyakran), már fizetséget kívántak utána, sőt kemény taksát róttak ki, ha az előzetes bejelentést elmulasztották. Nem " r, CS I. 459-460, III. 181, 241-242, IV/1. 856 (Pozsony megye 12 forint bírság terhe alatt eltiltja idegen jószágnak a falvak közmezejére való befogadását; kivétel a máshonnan robotra odarendelt jobbágyok igásállat-állománya).
