18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

lenségct, midőn a földesúr három jelöltjéből engedett szabad választást a községnek, ezen a ponton bizonyos fokig elismerve a nemességnek a birtokon nyugvó területi hatalmát. Kezdettől fogva nem volt vitás, hogy a falusi bíróság illetékessége a közösség valamennyi tagjára kiteljed. Ennek az igazságszolgáltatási autonómiának az úriszéki bíráskodás előretörése idején s a nemesség területi érdekszervezetei részéről sem hiányzott az elismerése; látható ez abból, hogy függetlenül az osztálykülönbségektől, helybeli nemes és jobbágy egyformán a paraszti bíróság elé tartozott, mint ahogy a falu határában tetten ért nemes is „parasztkézzel is megfogható,, volt. Maguknak a vármegyéknek statútumai rendelkeztek úgy, hogy ha nemesek „vonakodnának a felettük is illetékes parasztbíró törvényét állani, ez bírsággal sújthatja őket újból és újból, mert ,az közönséges igazságból vétek magát az embernek kivonni." Abaúj megye meghagyta, hogy „ha nemes a falusi parasztbírónak, aki egy forintig büntethette meg az ellenszegülő nemest, nem akarta magát alávetni, a faluba ki lehetett vinni a szolgabírót, akinek mindannyiszor 12 forintig kellett a nemest megbüntetni", s „egyenesen kötelességévé tette a falusi parasztbírónak, hogy a 'falu színi'-n, a 'polgári szék'-en parasztembertől törvényt kérő nemesnek igazat kell tenniük, ha a nemes leköti magát igazságuknak". Arra is adódott példa 1636-ban a Sopron megyei Lackendorfban, hogy midőn nemes embernek (hihetőleg kisnemesnek) „az falu szinen töruenye" volt s a bíró eskütételre szólította fel őt, de ehelyett el akarta hagyni a bíró házát, ez nem engedte el, „igen meg verte, kalodába tette". A sértett nemes arra hivatkozva kérte a bíró megbüntetését, hogy ha „engedetlen let uolna is, az törueny meg bwntette uolna", de végül is kiegyezett az elszenvedett falusbírói túlkapásért 3 forintnyi jóvátételben, s ehhez az úriszék is hozzájárult. Túl a falubeliek személyén, meglepő párhuzamként a nagyuraktól élvezett immunitás területi elvével, bűnügyekben a falu szűkebb határán belül maga a községi bíró volt illetékes külső, ott rajtakapott vag)

7 talált gonosztevő letartóztatására és fogvatartására. Sőt a gyakorlatban nemegyszer ítélkezett és halálos ítéletet is végrehajtott rajtuk, különben nem mondta volna ki a Hármaskönyv, hogy mindazok a nemesek, városok és falvak, akik s amelyek gonosztevők és más rossz emberek elítélésére s kivégzésére fölhatalmazó királyi oklevéllel nem rendelkeznek, a községhatárukban foglyul ejtett s őrizetben tartott tolvajokat, rablókat s más közönséges gonosztevőket megbüntetés végett adják át az ispán, az alispán vagy a szolgabíró kezébe. Kívülállónak pedig, bárki volt is, annak a falunak bíróságához kellett fordulnia, ahova való személyen volt követelni valója. Rendszerint nemesember is az ottani bíróságon, „in facie loci" kereste igazát, nem az úriszéken, vagy pedig a földesúr egyenesen oda irányította keresetével, de ilyenkor előírás szerint ott törvényes tanúságként a megye képviselője is megjelent. Nem hiányzott a megokolás, hogy azért az alperes bírósága az illetékes, mert őt és körülményeit ott ismerik legjobban, ám valójában itt is azt a Hármaskönyv által is elismert tételt vették alapul, hogy a helyi szokáshoz kell az ítéletmondásnak tartania magát. Maga a tény, hogy impensionalis pört kívülálló nemesember hol közvetlenül az alpörös ítélőszékén, hol az úriszéken indított el - a későbbiekben már ez utóbbi volt a szabály, de ha a földesúr nem mutatkozott hajlandónak ilyen máshonnan eredő üggyel foglalkozni úriszékén, hogy őt erre rászorítsa, a szolgabíró a