18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

felszólítással az úron vagy officiálisán kívül a község bírájához vagy más lakosához is fordulhatott -, világosan mutatja, hogy kivált eleinte mennyire határozatlanok voltak a hatáskörök körvonalai. A korai időben nem volt ritka dolog, hog)' a panaszos oda fordult, ahol igazságot remélt, a bírói illetékességet, hatáskört és eljárást a fejlődés folyamán az élet fokozatosan alakította ki, nem felülről előírt jogszabályok állapították meg. Adott ügy elbírálására számos esetben vagylagosan hol a földesurat, hol officialisait vagy a falu bíráját jelölték ki, azt tisztre vagy parasztbíróra hagyták, úri s a falu színén folyó ítélkezés hatásköre nem vált el éles-mereven egymástól, köztük sok tekintetben átfedések, párhuzamosságok tapasztalhatók, a falu színe nem egyszer a földesúri „praesentia" szerepét töltötte be. Kétségtelenül csak odatartozó szűkebb hatásköre kezdettől fogva egyedül a „falu füstinek" volt, a földesúr hatalomgyarapodása idején sem lehetett vitás, hogy olyan szabályok ellen elkövetett vétségekben, melyeket a falu törvénye foglalt magába, más, mint maga a faluközösség illetőleg annak feje nem tehet igazságot, így mindenekelőtt a kötött gazdálkodás kötelező erejű előírásainak megsértése, a tilalomtörések, a mindennapos állatbehajtások, a közösség tagjainak együttműködése s egymáshoz igazodása körüli mulasztások dolgában. A falusi bíráknak ehhez a legsajátabb, kívülálló tényezők számára szinte hozzáférhetetlen területéhez a községbeliek örökösödési, osztozkodási, ingatlan-átruházási, adásvételi, adóssági, zálogos ügyeinek közhitelű lebonyolítása, a velük kapcsolatban szükségessé váló döntések s a helyben lakók között támadt viták és viszályok eligazítása csatlakozott. Nem állja meg a helyét az a megállapítás, hogy a korai időben ha volt is egyáltalán bírói fórum a magyar falvakban, csendháborítási ügyeknél, „tyéikpöröknél", patvarkodásnál egyéb nem tartozott eléje. Valójában a falubeliek egymás közti magánjogi ügyein kívül nem ritkán bűnesetekben való ítéletmondás, sőt a végrehajtás is a falusi bíróra hárult, amint ezt a Hármaskönyvnek a gonosztevők megyei hatóságnak való átadásáról szóló említett rendelkezése mutatja. Nyalábvár uradalma részére 1355-ben kiadott királyi szabályzat szerint az odatartozó falvak bíróságának illetékessége minden ügyre kiterjedt lopás, hatalmaskodás és vérontás kivételével; ezekben s emberölés esetében az ispán ítélt ugyan, de a községek bíráinak és esküdtjeinek bevonásával, s a bírság behajtása is, melyből részesedés illette őket, a községi bírák dolga volt. Hol bírt felhatalmazással a falu széke főképp kisebb bűnesetek elbírálására, hol elvonták azt tőle, de még a 16-17. században is voltak nagy uradalmak, hol megmaradt a falusi bíróság igen tág, 100 forintnyi bírság kirovásán túl bűnügyekben történő ítélethozatalra is kiterjedő hatásköre. Amint Szegedi megállapította, azelőtt minden városnak és falunak volt iurisdictio-ja a helyszínen rajtakapott vagy területükön elfogott paráznák, gyújtogatok és gyilkosok (de nem más gonosztevők) jogszerű eljárás alapján való elítélésére és kivégzésére, ezt azonban ellenkező gyakorlat s az 1659. évi 16. tc. eltörölte. Ebben az ellenkező gyakorlatban alighanem az 1514 óta behozott, a parasztság minden vonatkozásban való visszaszorítására törő nemesi jogszokást kell keresni, mely egyébként is alapot kívánt adni a parasztbíróság hatáskörének korlátozására, abból egyes ügyek kivonására, hogy ezáltal is „alattvalói" tudatába vésse a faluközösség joghatóságára rátelepedett úriszék följebbvalóságát. Ennek során a bírónak jelentést kellett tenni erkölcsi problémákról, bűnesetekről, s főképp hagyatéki és ingatlan-átruházási ügyek nem kerülhették el