18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

iparkodtak növelni alattvalóik számát, aminek kihatásai ugyancsak nem hiányoztak. E pallosjoggal bírók kiváltságos helyzetet, melynek értelmében hatalmuk tapadt az általuk bírt területhez s földesúri jogaik is birtokjoguk alkotórészévé lettek, Werbőczy a szabad ispánsággal nem rendelkező köznemes birtokosokra is kiterjedni segítette, midőn az általuk szentírásként tisztelt „primae nonus"-ban leszögezte, hogy nemesember törvényes jogaival és minden jövedelmével tetszése szerint szabadon élhet birtoka határain belül. Bár a Ilármaskönyv ezt tulajdonképp azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy a nemesek, mint akik pusztán a koronás királynak állnak hatalma alatt, minden jobbágyi szolgálat, termény- és pénzadó s vám fizetése alól mindenkorra mentesek és ki vannak véve, a birtokon belül tetszésük szerint élvezhető jövedelembe, miközben átsiklottak az előtte hangoztatott igaz jogaik fölött, nem haboztak a jobbágy ugyancsak tetszés szerint való kizsákmányolását belemagyarázni. így ezzel a sokat emlegetett jogi megalapozással szélesre tárultak a lehetőségek hatalmi igényeik előtt, hogy birtokukon közjoginak minősíthető hatáskört vindikáljanak maguknak s jobbágyaikkal szemben, kiket immár földjükhöz láncolt saját alattvalóiknak tekintettek, mintegy magánjogon szerezzenek érvényt érdekeiknek. A földesúri követelések ilyen önkényes eljárásból fakadó hatványozódása fölött szintén nem tudott napirendre térni a falvak népe. Az úrnak teljesítendő, szokással ellenkező szolgálat és szolgáltatások együttes megtagadására még azokban a nyugat-magyarországi nagy uradalmakban is adódott példa, melyek pallosjoggal rendelkező birtokosai a legerősebben s felsőbb fórumokhoz való fellebbezés kizárásával építették ki joghatóságukat. Pedig, a száz esztendő előtti önvádat visszájára fordítva, a 17. század közepén már ők vádolták a jobbágyokat az űriszéken, hogy félretéve az isteni, emberi, természeti és polgári törvényeket s a hűségfogadalmat, mellyel uruknak és elődcinek teljes és örökös jobbágyi szolgálattal alá vannak s voltak vetve, szembehelyezkedtek a megállapodással, mely szerint egy teljes hétig kötelesek szolgálni napkeltétől nyugtáig, utána egy heti pihenővel; ehelyett csak fölöstökömtől napnyugta előtt két óráig dolgoztak, a trágyázást és a szántást felszólítás után is elmulasztották, szénahordást és keverőszántást parancsra sem tettek, fát kevesebbet hordtak az előírtnál, aratásra egy hét helyett csak három napig jöttek s nem minden cselédestül. Az ilyen átfogó szolgálatmegtagadás mellett az sem hiányzik, hogy a röghözkötéssel együtljáró területi gazdasági zártsággal szembeszegüljenek a faluközösség tagjai: hiába a tilalom, hogy másutt, mint az uraság kocsmáján nem fogyaszthatnak: nem haboznak falustul vagy egyenként máshova menni borért. Nyíltan tanúsítják ezzel: nem hajlandók tudomásul venni a földesúr kereskedelmi monopóliumát, hogy ti. tőle kell drágán megvenniük, mit rájuk erőltet, s termeivényeikbői csak neki adhatják el potom áron, amiért a szükséges pénzhez hozzá akarnak jutni. A paraszti ellenállás, melynek a hagyományos szokásjogot féltve őrző faluközösség adott súlyt és tartást, egyébként alighanem szerephezjutott abban, hogy a többször idézett, 1735-re elkészült jogi kézikönyv, mely az 1715-i országgyűlés által kiküldött bizottságnak a Hármas könyvhöz fűzött kommentárait s a fennálló gyakorlatot is alapul vette, maga sem látott elég alapot a földesúri terhek súlyának az 1514-i megtorló törvényben megszabottat lényegesen meghaladó növelésére (időközben az 1553-i törvény különben is jónak látta az évi robotnapok számát 52-ről 40-re mérsékelni). Hogy a jobbágy telekhányada szerint