18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
második felétol fogva s az ország nyugati részében, sűrűn fordult elő, akkor is, ha szó sem volt elidegenítésükről, s a birtokos urak sok esetben azzal sem elégedtek meg, hogy értékük töredékéért juthatnak hozzájuk, hanem egyszerűen elvették a jobbágytól, ha az irtásról engedélyt nem tudott felmutatni vagy cenzus fizetését akár csak egy ízben elmulasztotta utánuk. 29 Gyakran már a közösségi együttélés rendjét rögzítő falu- és hegytörvény sem érvényesült a maga eredeti mivoltában. A községre rátelepedő földesúri hatalom előbb saját jóváhagyásához kötötte a helyi szokásokat összegező szabályok alapul vételét, majd írásba foglalásuk során a maga javára egészítette ki és módosította annak előírásait, esetleg általánosságban új rendelkezést bocsátott ki, különös tekintettel az áthágásáért járó, jövedelmét szaporító büntetésekre. A paraszti nemzedékek együttes helyi tapasztalataiból összegeződő ősi szokásra ilyen módon az örökös jobbágyokkal szemben szélesebb körben érvényesülő úri bánásmód újsütetű elemei rakódtak rá, az eredeti szokásjog harmonikus egységét fölülről erőltetett, önkényesen bevett szokások bontották meg, részben helyettesítve annak egyes összetevőit. S ha már a falutörvény sem maradt érintetlen külső behatástól, annál kevésbé az érvényesítésére létesült falusi önkormányzat. A község addig önálló és öntevékeny joghatósága sok esetben szoros függésbe került a földesúrtól, emberei be-beavatkoztak a közösség ügyeibe, ellenőrizték a kötelezettségek teljesítését s a befolyó összegek kezelését, megjelentek a falugyűlésen, ott irányító szerepet igényeltek maguknak, az űri érdeknek megfelelő vezetőség megválasztásán tevékenykedtek. Malmukra hajtotta a vizet, hogy a bírói tisztség egyre kevésbé lett kapós a parasztság körében, a nemesi ranggal bírók pedig kivonták magukat belőle. Uraság, majd államigazgatás fokról fokra annyi külső feladattal terhelte meg az elüljáróságot, hogy valósággal megbillent munkakörének egyensúlya, mind kevésbé nyílt módja a belső ügyek megfelelő intézésére, a közösség teljes értékű szolgálatára. A bírónak gondoskodni kellett róla, hogy a falubeliek az uraságtól fokozott mértékben követelt munka-, termény- és pénzszolgáltatásokat a kellő módon és időben teljesítsék, s az egyházi tized szedése is, a dézsmások vendégül látásával egybekötve, kellőképp menjen végbe. Helyenként arra is rákényszerültek a község vezetői, hogy hites tanúságtételükkel közreműködjenek a földeséir magángazdaságának tennivalóiban s a haszonhajtó jogait gyakorlók ellenőrzésében. Rájuk hárult továbbá a sokasodó állami rendeletek kihirdetése s lehető végrehajtása, az adó kivetésének és behajtásának, a katonaállításnak, a hadinép beszállásolásának, a részére adott szekerezésnek, az előfogatadásnak, közmunkára kirendelésnek stb. intézése. Csupa felelősséggel járó, a bírót nemegyszer szidalmakkal elhalmozó, ütlegekkel, büntetésekkel sújtó, főképp a katonaság részéről megaláztatásoknak, testi sértésnek kitevő kötelezettség - nem meglepő, hogy hiába részesült tisztsége viseléséért mentességekben, sokan húzódoztak annak vállalásától. így kellett számos helyen soros bíróságot bevezetni a munkakör betöltésének katonai évenként vagy rövidebb időközökben a házak sorában való váltogatásával, ami így időnként zselléreket is a község élére állított, nem csupán a földesúr jelöltjeit, akik a gazdag pa" Hármaskönyv I. 133, III. 30. Joannes Szegedi: Tripartitum juris Ilungarici tyrocinium. Tyrnavia, 1767. 836, Soós Imre: Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében. Sopron, 1941, Szabó I: A jobbágy birtoklása. 41-45. US: A középkori... 90, 92.
