18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
rasztok közül kerültek ki elsősorban. Leginkább ezek jöttek számításba akkor is, midőn - ami nem volt ritka eset - a földesúr nevezte ki a község vezetőjét, nem törődve a falubeliek ősi szokásra visszamenő szabad bíróválasztási jogával. Ezek a jómódúak azután, a neki tett külön szolgálataikért az uraság támogatását élvezve, nemegyszer visszaéltek bírói hatalmukkal, a falu körében valóságos kiskirályokká nőtték ki magukat. A közösség igaz szolgálata helyett elsősorban a földeséir érdekéhez igazodtak, a terheket egyenlőtlenül osztották el, megrövidítve a szegénységet, a jövedelmekkel a népnek nem számoltak el, a haszonhajtó jogokat a maguk javára gyakorolták. Ezzel a falu önkormányzata, földesúri függés és állami ráépülés következtében önálló alapjában megrendülve s belső harmonikus egységét elveszítve, jelentős részében hanyatló szakaszának mélypontjára jutott. A folyamatot már nem fordíthatta vissza, hogy Mária Terézia Urbáriuma értelmében ismét a falu közössége választotta bíráját a földesúr három jelöltje közül. 30 Ha a bíró a faluközösség érdekeinek képviselőjéből a földesúr emberévé lett, bírói székén sem mindenben a falu eredeti törvényéhez híven mondott ítéletet. Bizonysága ennek a. számos fellebbezés, mellyel a falu színén hozott döntéssel meg nem elégedő felek uradalmi kerületekben illetékes „kántortörvényhez", vagy a központban működő tulajdonképpeni úriszékhez fordultak. Arra azután a földesúr bíróságának volt gondja, hogy ítélete ellen tovább már jogorvoslatnak ne lehessen helye, tartva magát a nemesi jogelvhez, mely szerint a jobbágyok földesuruk hatalmának s joghatóságának vannak elkötelezve s alávetve. Már azért is perbe fogta a községet az uraság, ha olyan hír jutott el hozzá, miszerint a falu azzal fenyegetőzött, hogy ha a papjukat szidalmazó asszonyt meg nem bünteti, a vármegyéhez fordul; ezzel ugyanis „földes uroknak magistratusj authoritassa ellen igen vétettek". Azt pedig végképp sérelemnek fogták fel a birtokos urak, ha a földesúr részéről hozott ítéletet az úriszéktől a megyéhez fellebbezve s ennek hatóságát kettejük közé állítva, kivált ha ez másképp dönt majd, „morgó társukból peres urukká" lép elő a jobbágy. A körmendi űriszék 1603-ban ismételten azzal vágta útját a vármegyéhez benyújtani kívánt fellebbezésnek, hogy a földeséir „liber magistratus lévén, ... az eő nagysága székiről nem transmittalni sehová". Valósággal felháborodást keltett azután a Sopron megyei Lózs földesurában, midőn a mezőváros lakosai a nádorhoz fordultak, többek között elpanaszolva: „vgy vagyon dolgunk mint az egiptomiaknak faraho Ínségében" - amint az uraság jogi képviselője felhánytorgatta, nem félve írásban gyalázni urukat, nyilvánvaló sérelmével, kisebbítésével és kárával az ő becsületének és kereszténységének [!]. Néhány év múlva aztán nem is maradt el a lózsiak rendkívül súlyos büntetése, midőn „az emberi félelmet félretéve, az uruknak mint földesuruknak tartozó hűségfogadalmat megvetve, neki vakmerőn ellenszegülve s megkérdezése s tudta nélkül és akarata ellen" ismét a nádorhoz fordultak panaszukkal. Prileszky Pál, bár nagy uradalmak jogtanácsosa volt, nem ok nélkül tette szóvá, hogy nincs hiány birtokosokban, kik ellen már törSamuel Theschedik: Der Landmann in Ungarn, was er ist, und was er seyn könnte. II. n. 1784. 45-46. MGSz 1898. 168-173. KringM., i. h. 235-236. Szabó L: A magyar parasztság története, i. m. 34. Uő: Tanulmányok. 72, 283, 286, 289, 291, 294, 300-334. IványiEmma: A földesurakat kiszolgáló parasztok. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon, 1711—1790, i. m. 101-116. Eckhart F.: i. m. 17-18, 24. Úriszék. 14. Varga].: i. m. 502. Imreh István: A rendtartó székely falu. Bukarest, 1973. 30, 34-35, 50-51.
