18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

nap előtt kerítették el a legelő, az ugar, az erdő, az utak, a vizek felől (mert ha például patak, folyó, tó partján hiányzott a sövény, a ludak kártétele ellen nem volt segítség) ; helyenként még a vető-nyomásra vezető utat is elrekesztették, s ahol kukoricásnak külön földdarabot hasítottak vagy osztottak ki, azt is sáncolással zárták el a nyájak elől. „Közönséges" lévén a haszon, mely a porgolátok létesítéséből és fenntartásából a falubeliekre származott, létesítéséből s föltevéséből, esztendőnként legalább kétszer, mindenkinek ki kellett vennie részét. Az elüljáróság vagy telekszámra rótta ki a munkát, vagy pedig, fölmérve a szükséges kertelés hosszát, vetésterületük arányában osztotta meg a faluközösség tagjai között. Ahol sövény állítása volt szokásban, fiatal vesszőkből házanként előre megfonták, nem kevés fát fogyasztva, mivel télen rendszerint eltüzelték, s aztán újat készítettek. Bíró és esküdtek gyakorta (például minden hónapban) ellenőrizték: elég erős és magas-e a porgolát, nem hiányzik-e, nem támadt-e rajta rés valahol, a szükséges helyeken hagyott kapukat jó zár alatt vagy becövekelve tartják-e? Helyenként a felülvizsgálat, a pótlásra, kijavításra való felszólítás s a hanyagok megbüntetése külön kertbírónak volt a feladata, s ha nem a falu bírája, akkor ő rendelt kártérítést annak rovására, akire tartozó „kertnek" a résén vagy kapuján be tudott hatolni a jószág; az illető azután saját kárát is maga kellett viselje. Hogy a porgolátok annál biztosabb védelmet n)aijtsanak a legelő nyájak ellen, a határpásztoroknak is gondot kellett viselni rájuk, sőt néhol még külön hajdúkat is rendeletek őrzésükre.

23 A faluközösség egymást kiegészítő rendszabályai: az állatállomány közös pásztorlása, tilalomtétel, csőszök vigyázása, gyepükről és porgolátokról való gondoskodás így fonódtak össze a gazdálkodás mindenkire érvényes megkötéseivé, hogy a különben az egész határt birtokba vevő legeltető állattartás ellen legalább az évnek egy részében oltalmat adjanak a növénytermesztés munkájának és eredményeinek. A faluközösség az eddigi kutatások tükrében A falusi önkormányzatnak a maga eredeti teljességében való fenti ábrázolása csak részben fedi történetírásunk eddigi eredményeit. A faluközösség tagjainak egyéni birtoklásáról és határhasználatáról az idevágó tanulmányokban ettől eltérő megállapítások találhatók. „A jobbágybirtok és a jobbágygazdaság - olvassuk kezdettől fogva a nemesi birtok, különösen is a nagybirtok gazdasági szervezetében foglalt helyet." A jobbágy nem rendelkezett birtokképességgel, az általa bírt földön mindenkor a földesúr felsőbb birtokjoga nyugodott. „Ha Kossuth arra gondolt volna, hogy Werbőczy korában a magyar jobbágy még birtokképes volt, de ez a képessége később elsikkadt, tévedett volna: a jobbágy birtokképessége alapjában változatlan volt a századok során... Abból a tételből pedig, hogy a jobbágyföld nem idegeníthető el a földesúr által, még nem bizonyítható be, hogy lett volna CS I. 124, 140, 162, 349, 353, 357, 367, 388, 414, 427-428, 433, 441, 451, 462, 487, 613, III. 327, 430, V/l, 620. MEOll. 55, 165, 176. P. Prileszky: i. m. 26-27. MGSz 1896. 186; 1900. 128. Karcsú A. A.: i. m. I. 80, II. 52. H. Connert: i. m. I. 30-33. Dorner B.: i. m. 20. Györffy I.: Magyar falu, i. m. 116-117. Uő: Magyar nép, magyar föld. Budapest, (1942). 177. Gunda Béla: TelekXormák, települések és a gazdálkodás kapcsolata a Lápos felscí völgyében. Földrajzi Közlemények 1941. 228-229. Fodor F.: i. m.. 277. Balogh István: A hortobágyi pásztorkodás történeti múltja. A Néprajzi Múzeum értesítője, 1943. 100101. Szabó I.; Tanulmányok, i. m. 274. Belényesy M., Néprajzi Közlemények 1957 : 1-2. 267.