18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
földén?" - 1719-ben így válaszoltak: A két község sertéseit együtt őrizték, legeltetvén „őket hol egy, hol más határon, ... a két falu élte egyik a másiknak határát". 7 Különleges alkalom adódott a közösen használt föld kiterjesztésére az országnak török uralom alá került középső és déli részein. Miután a földesurak szinte kivétel nélkül elmenekültek a félhold hatalmának hódoló területről, a magyar parasztnép, mely nagy többségében tovább is kitartott ősei földjén, a változott körülményekhez igazodva teljesen a maga módján rendezte be új életét. Tehette ezt, mert addigi földesurai valamelyes termény- és pénzjáradéknál egyebet többé nem hajthattak be rajta, saját külön gazdaság folytatására, majorkodásra nem is gondolhattak; az új török urak pedig sok ügyet nem vetettek rá, hogyan gazdálkodj a ki a rárótt adókat. S nemcsak maga a faluhatár állt teljes mértékben a megmaradt lakosság rendelkezésére: birtoklás és használat a szomszédos pusztákra is kiterjedt, melyek száma rohamosan megnőtt, kivált a hadak járása nyomában. Addig virágzó községek tömegesen néptelenné váltak, s nem csupán annak következtében, hogy lakóikat részben lemészárolta, részben rabláncra fűzve elhurcolta s házaikat fölégette a török. Számos helység azért lett pusztává, mert népe jobbnak látta elköltözni onnan, hol a forgalom sodra vezetett keresztül, s ennek során személyek és vagyon biztonsága a másutt megszokottnál is labilisabbá vált. Vagy félreesőbb helyekre vette magát, vagy oda, hol a tapasztalat tanúsága szerint bátorságosabban élhetett a lakosság, elsősorban a török kincstárnak fenntartott jelentősebb településekben. Tömérdek faluközösség felbomlott ilyenformán, mások viszont tömörülésben, összefogásban védelmet remélő jövevényekkel gyarapodtak. De még ahol erősödött is a népesség, ott is fellazult a gazdálkodás korábbi kötött rendje, s nem csupán a népesség mozgása, változása következtében. Amire a bizonytalanná váló körülmények ösztökéltek: a helyhez kevéssé kötött, forgandó szerencsének annyira ki nem tett mozgékony gazdálkodásra a megfogyott népességhez képest bő határok s kivált a megsokasodott puszták tág lehetőséget nyújtottak. A közösre maradt, szélesen táruló erdőkön-mezőkön az ősfoglalkozások mellett különösen az állattartás jutott új lendülethez. Mert bár a növénytermesztésben is, megműveléstől a termés elrakásáig (sok helyt az elrejtéssel fölérő vermelésig), hevenyészettebb eljárások kerekedtek fölül, leginkább még a lábasjószágból lehetett elmenekíteni ellenség, harácsolok, adóztató hatalom elől. S azon az előnyön felül, hogy a legeltető állattartás viszonylag kevés munkával járt, még leginkább a jószágból tudott pénzelni a paraszt, hiszen kivált a hízott ökör a maga lábán messzi piacra is eljutott, s így volt is kereslet iránta rendszerint. A töröktől megszabadító háború másfél évtizede sűrítve zúdította az ország középső és déli részének népére az előző másfél évszázad megpróbáltatásait. Ostromlott várak körül és seregjárások nyomában addig népes falvak ezrei váltak hol egy időre - ha lakóiknak módjukban volt a közvetlen veszedelem elől idejében 7 Hungariae municipalium). Budapest, 1890-1897. (A következőkben: CS.) I. 459-460. III. 181, 241- Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen: A magyar törvényhalóságok jogszabályainak gyűjteménye (Corpus stalutorum 242. MEO I. 641, 658. P. Prileszky: i. m. 24, 42, 49. MGSz 1894. 24. Dorner Béla: Az erdélyi szászok mezőgazdasága. II. n. 1910. 188, 195. Szabó István: A debreceni tanyarendszer kialakulása. Föld és Ember 1929. 218-219. Szabó István: A jobbágy birtoklása az örökös jobbágyság korában. (Értekezések a történettudomány köréből. XXVI. 4.) Budapest, 1947. 21. Úriszék, i. m. 309. Wellmann Imre: Ilatárhasználalt az Alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében. Agrártörténeti Szemle (a következőkbenASz) 1967. 386.
